PIPAKULTÚRA · PIPA A KULTÚRÁBAN
Pipa a művészetben: portrétól a kisplasztikáig és Magritte híres képéig
A pipa lehet egy portré apró karakterjele, egy életkép társadalmi kelléke, egy faragott tajtékpipa pedig maga is hordozhat szobrászi kompozíciót. A 20. századi modern művészetben végül odáig jutunk, hogy a pipa már nem is elsősorban használati tárgy: a kép és a valóság viszonyáról kezd beszélni.
Ez a történet nem egyetlen stílusról szól. Arról szól, hogyan válik ugyanaz a tárgy képmássá, jellé, díszítőfelületté, hordozható kisplasztikává és művészeti gondolattá.
18+ | Felelős tájékoztatás: A pipázás dohányzási forma, ezért egészségügyi kockázattal jár. Ez a cikk művészet- és kultúrtörténeti összefoglaló; a pipát ábrázolt tárgyként, iparművészeti hordozóként és művészeti motívumként vizsgálja, nem dohányfogyasztásra ösztönző tartalom, és nem pipa- vagy dohánytermék-ajánló. Felelős tájékoztatás →
KÉT IRÁNYBÓL UGYANAHHOZ A TÁRGYHOZ
A pipa lehet a mű tárgya – és maga is lehet művészi tárgy
A „pipa a művészetben” kifejezés valójában két külön történetet takar. Az egyikben a művész ábrázolja a pipát: portréban, életképben, grafikán vagy konceptuális képen. A másikban maga a pipa válik művészi hordozóvá: portrét, történelmi jelenetet, mitológiai alakot, címert, ornamentikát vagy egész kisplasztikai kompozíciót faragnak rá.
A két út sokszor össze is ér. Egy 19. századi faragott tajtékpipa egyszerre használati tárgy, státusztárgy és szobrászi felület. Egy festményen megjelenő pipa pedig egyszerre lehet valós tárgy és szimbolikus jel.
ÁBRÁZOLÁS
Pipa a képen
Portré, önarckép, életkép, grafika vagy más vizuális mű, ahol a pipa a szereplő vagy a jelenet része.
KARAKTERJEL
A tárgy beszél a figuráról
Munkás, művész, orvos, parasztember, különc vagy más társadalmi szerep – a pipa a néző számára gyors vizuális kapaszkodó lehet.
IPARMŰVÉSZET
A pipa maga a képfelület
Faragott tajték, porcelán, fa, agancs vagy fém: portré, jelenet, címer és ornamentika kerülhet magára a tárgyra.
KONCEPCIÓ
A pipa mint gondolat
A modern művészetben a tárgy képe már arról is kérdezhet, hogy mit látunk valójában: tárgyat, képet, jelet vagy szót.
MAGYAR TÁRGYI ÖRÖKSÉG
A faragott tajtékpipa sokszor már hordozható kisplasztika
A Magyar Nemzeti Múzeum Dohányzástörténeti Gyűjteményének világhírű törzsanyagát a faragott tajtékpipák adják. A múzeum a 19. századi művészi kisipar becses emlékeiként ír róluk. Ez fontos megfogalmazás: ezek a tárgyak nemcsak használattörténeti források, hanem a kor vizuális és iparművészeti kultúrájának dokumentumai is.
A tajték finoman faragható anyag. Emiatt a pipafejre portré, allegorikus figura, vadászjelenet, politikai utalás, növényi ornamentika vagy egész figurális kompozíció kerülhetett. A pipa így néhány centiméteres szobrászati felületté válhatott.
A Blaskovich-gyűjtemény pipáiról szóló múzeumi tanulmány különösen szemléletes példákat őriz. Leír egy tajtékpipát, amelyen a Hírnév istennője jelenik meg harsonával és pajzzsal; egy másikon ülő kínai figura látható; szerepel Jónást ábrázoló darab, három betyár figurájával díszített pipa, valamint rokokó jellegű, betegágy mellett álló emberalakot megjelenítő kompozíció is.
Ezeknél a tárgyaknál a „díszítés” szó néha kevés. A faragó nem egyszerű mintát tett a felületre, hanem történetet, szereplőt és képi rendet szerkesztett egy használati tárgy testére.
A Magyar Nemzeti Múzeum 2002-es, 255 oldalas kiadványa már címében is összeköti a mesterséget és a történeti képiséget: a magyar pipakészítő mesterség történetét a pipakészítő művészeten keresztül mutatja be.
MIRŐL MESÉL A FARAGÁS?
A pipafejen ugyanúgy lehet portré, történet és allegória, mint egy képen
A faragott és díszített történeti pipák témái azt mutatják, hogy a tárgy felületén ugyanazok a vizuális világok jelenhettek meg, amelyek festményen, metszeten vagy kisplasztikán is: portré, történelem, allegória, egzotikum, vadászat, vallási történet és ornamentika.
PORTRÉ
Arc és személy
Uralkodó, közéleti személy vagy idealizált fej képmása identitást és politikai kötődést is közvetíthetett.
TÖRTÉNELEM
Emlékező kép
Háborús, politikai vagy más történeti utalás a pipát hordozható emléktárggyá tehette.
ALLEGÓRIA
Jelkép és jelentés
Mitológiai vagy allegorikus alakok – például a Hírnév – a tárgyat összetett vizuális üzenetté alakíthatták.
ÉLETKÉP
Vadász, betyár, figura
A hétköznapi vagy narratív jelenet nemcsak dísz, hanem mini történet a tárgy felületén.
ORNAMENTIKA
Forma és felület
Növényi, rokokó, heraldikai és más díszítőmotívumok a pipa egész formájával együtt dolgozhattak.
A pipa művészeti értelmezése ezért nem állhat meg annál, hogy „szép faragás”. Érdemes megkérdezni: mit ábrázol, miért éppen azt, kinek készült, milyen történeti utalást hordoz, és hogyan használja a tárgy háromdimenziós formáját?
VINCENT VAN GOGH · ÖNARCKÉP PIPÁVAL · 1886–1887
A pipa portrékellékből a művész önképének részévé válik
A Van Gogh Múzeum több olyan párizsi önarcképet őriz, amelyen Vincent van Gogh pipával jelenik meg. Az egyik, 1886 őszére datált Self-Portrait with Pipe mellett 1887-ből szalmakalapos, pipás önarcképek is fennmaradtak.
Ezeket nem érdemes egyszerűen „pipás portréként” olvasni. Van Gogh párizsi önarcképeit festészeti gyakorlatként használta: arcot, színt, fényt, ecsetkezelést és karaktert próbált ki saját magán. A pipa ebben a rendszerben vizuális részlet a művész saját szerepének felépítésében.
A Van Gogh Múzeum egyik 1887-es önarcképnél kifejezetten úgy írja le a figurát, mint munkamódban lévő művészt: festőköpeny, szalmakalap és a szája sarkában tartott pipa együtt rajzolják meg a karaktert.
A portréban a pipa tehát nemcsak tárgyábrázolás. Segít a nézőnek elhelyezni az embert: hogyan mutatja magát, milyen szerepet választ önmagának, és milyen mindennapi kellékeket enged be az önképébe.
VINCENT VAN GOGH · DR. GACHET · 1890
Ugyanaz a tárgy a grafikai portréban már egy másik személyt azonosít
Van Gogh egyetlen rézkarca Dr. Paul-Ferdinand Gachet portréja. A Metropolitan Museum of Art a művet Portrait of Doctor Gachet or Man with a Pipe címen tartja nyilván.
A mű 1890-ben készült, néhány héttel Van Gogh halála előtt. Gachet maga is amatőr grafikus volt, ő biztosított rézlemezt, tűt és nyomtatási lehetőséget a festő számára.
A pipa itt másképp működik, mint az önarcképeken. Nem a festő saját munkaszerepéhez kapcsolódik, hanem a modell felismerhető portrékarakterének része. A tárgy a név nélküli alternatív címben is benne maradt: „Man with a Pipe”.
Ez jó példa arra, hogy ugyanaz a tárgy nem hordoz automatikusan ugyanazt a jelentést. A művészeti szerepet mindig a kép egészéből kell kiolvasni.
RENÉ MAGRITTE · THE TREACHERY OF IMAGES · 1929
A modern művészetben a pipa már nem tárgyat jelöl – hanem kérdést tesz fel
René Magritte 1929-es The Treachery of Images című festménye a Los Angeles County Museum of Art gyűjteményének egyik ikonikus modern műve. A képen egy pipa pontos, reklámszerű ábrázolása látható, alatta a híres francia mondattal, amely magyarul nagyjából azt jelenti: „Ez nem pipa.”
A mondat elsőre ellentmondásnak tűnik, pedig éppen a kép lényegét mondja ki. A festett pipa nem valódi pipa. Nem lehet kézbe venni, megtölteni vagy tárgyként használni; egy tárgy képi reprezentációját látjuk.
A LACMA értelmezése szerint a mű a szó, a kép és a tárgy összeegyeztetésének problémáját állítja a néző elé. A pipa itt már nem társadalmi kellék és nem portréjel. Filozófiai eszköz lett.
Ez különösen érdekes fordulat a pipakultúra történetében. Ugyanaz a forma, amely évszázadokon át használati tárgy, kézműves mestermunka és portrékellék lehetett, Magritte-nál arra szolgál, hogy megkérdőjelezzük a saját látásunkat és nyelvünket.
A mű hatása messze túlterjedt az eredeti festményen. A MoMA és a LACMA is a modern művészet egyik alapvető képi gondolataként tárgyalja, amely későbbi művészek egész sorára hatott.
SHERRIE LEVINE · UNE PIPE · 2001
Amikor a modern művészet visszafordítja Magritte kérdését
A LACMA gyűjteményében található Sherrie Levine 2001-es Une Pipe című műve öntött rézötvözetből készült, háromdimenziós tárgy. A múzeum Magritte híres festményével összefüggésben mutatja be.
Itt a játék megfordul. Magritte festménye egy pipa képe, amely kijelenti magáról, hogy nem pipa. Levine pedig létrehoz egy tárgyszerű, szobrászati pipát, amely már nem egyszerű használati eszköz, hanem művészeti objekt.
A történeti ív így különös kört ír le: használati tárgy → ábrázolt tárgy → fogalmi kép → művészeti objekt. A forma ugyanaz marad felismerhetőnek, miközben a funkció és a jelentés teljesen megváltozik.
Ez jól mutatja, hogy a pipa művészeti története nem zárult le a 19. századi portréval vagy faragott tajtékkal. A kortárs művészetben is használható olyan jelként, amely a másolat, az eredeti, a tárgy és a kép viszonyáról beszél.
NINCS EGYETLEN „PIPASZIMBÓLUM”
Ugyanaz a tárgy egészen mást jelenthet két különböző műben
Egy pipát ábrázoló műalkotásnál könnyű túl gyors következtetésre jutni. „A pipa a bölcsesség jelképe”, „a pipa a nyugalmat jelenti”, „a pipa férfiasságot jelöl” – az ilyen mondatok néha igazak lehetnek egy konkrét műben, de univerzális szabályként nem működnek.
KI?
Kihez tartozik a pipa?
Önarckép, munkás, orvos, parasztember, politikus, allegorikus figura vagy névtelen karakter?
HOL?
Milyen térben jelenik meg?
Műterem, paraszti életkép, kúria, szalon, absztrakt háttér vagy pusztán tárgyábrázolás?
HOGYAN?
Mit csinál vele a művész?
Kézben van, szájban, asztalon, a kompozíció középpontjában, vagy maga a pipa hordozza a képet?
MIÉRT?
Mit ad hozzá a műhöz?
Karaktert, státuszt, időbeliséget, iróniát, történeti utalást vagy filozófiai problémát?
A jó műértelmezés ezért nem a tárgyhoz ragaszt előre gyártott jelentést, hanem a konkrét műből, korszakból, személyből és kompozícióból indul ki.
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI HATÁRVONALAK
Mit állíthatunk biztonsággal egy pipás képről – és mit nem?
- Egy pipás portré nem bizonyítja önmagában a modell teljes életmódját. A kép beállított, szerkesztett és reprezentációs döntések eredménye.
- Egy faragott pipa nem automatikusan „népművészet”. Lehet városi műhelytermék, luxustárgy, iparművészeti darab, emléktárgy vagy személyes relikvia.
- A pipa jelenléte nem mindig szimbólum. Lehet egyszerűen tárgyi realizmus, de lehet tudatos jelkép is – ezt a mű kontextusa dönti el.
- A művészeti ábrázolás nem egészségügyi állásfoglalás. Egy történeti kép bemutatása nem teszi kisebbé a dohányzás kockázatait.
- A műtárgy és a használati tárgy határa változó. Egy díszített pipa lehetett használatban, reprezentációban vagy gyűjteményben; a mai múzeumi státusz nem feltétlenül azonos az eredeti funkcióval.
A pipaclub.hu feladata ezen a területen nem az, hogy minden pipás képet egyetlen romantikus jelentés alá rendezzen. Az érdekes éppen az, hogy ugyanaz a tárgy mennyi eltérő vizuális szerepet tudott betölteni.
GYAKORI KÉRDÉSEK
Pipa a művészetben: rövid válaszok
A régi faragott pipák műalkotásoknak számítanak?
Nem mindegyik és nem ugyanabban az értelemben. Sok történeti pipa alapvetően használati tárgy, de a finoman faragott, figurális, reprezentációs darabokat múzeumok iparművészeti és művészi kisipari emlékként is kezelik. A tárgy funkcióját, készítőjét, díszítését és eredeti használatát együtt kell vizsgálni.
Miért lett a tajték különösen fontos művészeti anyag?
Mert puha, finoman faragható ásvány, amely részletes portrék, reliefek, figurák és ornamentika kialakítására alkalmas. Emiatt a 18–19. században a pipafej gyakran kisplasztikai felületté vált.
Van magyar művészeti hagyománya a díszített pipának?
Igen. A Magyar Nemzeti Múzeum és más hazai gyűjtemények számos faragott tajték-, porcelán-, cserép- és más díszített pipát őriznek. A Blaskovich-gyűjtemény dokumentációja figurális és narratív díszítésű darabokat is részletesen leír.
Mit jelent Magritte híres „Ez nem pipa” képe?
A kép állítása arra hívja fel a figyelmet, hogy a festett pipa nem maga a tárgy, hanem annak képe. A mű a szó, a kép és a valós tárgy kapcsolatát teszi kérdéssé.
Miért jelenik meg Van Gogh önarcképein pipa?
A Van Gogh Múzeum párizsi önarcképein a pipa a művész önábrázolásának egyik visszatérő kelléke. Nem szükséges hozzá univerzális szimbolikus jelentést rendelni: a festő öltözete, arca, kalapja, pipája és festői stílusa együtt alkotja az önképet.
A pipás kép bemutatása nem romantizálja a dohányzást?
A történeti vagy művészettörténeti bemutatás célja nem a fogyasztás ösztönzése, hanem annak megértése, hogyan használták a tárgyat a művészek és a különböző korszakok vizuális kultúrái. A pipázás ettől függetlenül dohányzási forma és egészségügyi kockázattal jár.
ELLENŐRZÖTT FORRÁSOK
Múzeumi és gyűjteményi források a tárgyakhoz és művekhez
Magyar Nemzeti Múzeum – Dohányzástörténeti Gyűjtemény
A faragott tajtékpipák mint a 19. századi művészi kisipar emlékei, valamint a magyar pipák társadalmi, reprezentációs és tárgykulturális jelentősége.
Magyar Nemzeti Múzeum – The history of the Hungarian pipemaker’s craft
A magyar pipakészítő mesterség művészeti és történeti összefüggéseit feldolgozó 2002-es, 255 oldalas múzeumi kiadvány.
Hungaricana / Pest Megyei Múzeumi Füzetek – Haider Edit: A Blaskovich-gyűjtemény pipái
Figurális tajtékpipák, allegorikus, történeti, vadászati és más faragott témák dokumentált leírásai.
Van Gogh Museum – Self-Portrait with Pipe
Vincent van Gogh 1886-os párizsi, pipás önarcképe és a múzeum portréfestészeti kontextusa.
Van Gogh Museum – Self-Portrait with Straw Hat and Pipe
Az 1887-es önarckép, amelyet a múzeum a festő munkamódban ábrázolt önképeként ismertet.
The Metropolitan Museum of Art – Portrait of Doctor Gachet or Man with a Pipe
Van Gogh egyetlen rézkarca, 1890; Dr. Gachet pipás portréja és keletkezéstörténete.
LACMA – René Magritte: The Treachery of Images
Az 1929-es festmény és a szó, kép, illetve valós tárgy kapcsolatára épülő múzeumi értelmezés.
LACMA – Pipes. Literally.
Sherrie Levine 2001-es Une Pipe című műve és Magritte képi problémájának kortárs továbbgondolása.
Magyar Pipaklub Egyesület – A pipa története
A történeti pipa reprezentációs, politikai, iparművészeti és tárgykulturális szerepének összefoglaló kerete.
A LÉNYEG
A pipa a művészetben azért érdekes, mert soha nem csak ugyanaz a tárgy marad
Egy faragott tajtékpipán a pipa maga hordozza a képet. Van Gogh önarcképén egy ember önképének része. Dr. Gachet portréján karakterjel. Magritte festményén pedig már az a kérdés, hogy amit látunk, az egyáltalán pipa-e.
A tárgy formája közben végig felismerhető. A jelentése mégis folyamatosan elmozdul a használattól a reprezentáción, a díszítésen és a portrén át a tiszta művészeti gondolatig.
Ezért a pipa kulturális története nem ér véget a műhelyben vagy a használatnál. A képzőművészet megmutatja, hogyan képes egy hétköznapi tárgy idővel emberi karaktert, történelmi emléket, társadalmi szerepet és végül magáról a képről való gondolkodást is hordozni.