Van azonban a pipának a konstrukcióból eredően néhány olyan rigolyája, ami leginkább a gyökérpipákhoz teheti hasonlatossá. Először is itt van a bejáratás kényes procedúrája. Ne feledjük, hogy itt két, a tulajdonságaikat tekintve messze eltérő anyag harmonikus együttműködéséről lenne szó. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint se a fa, se a betét ne legyen 3-4 mm-nél vastagabb, se vékonyabb. Ugyanis a két anyag hőtágulási együtthatója különböző, nem megfelelő bánásmód, hibás kidolgozás esetén a keletkező feszültségek hatására az egyik előbb-utóbb szétrepeszti a másikat. Az első néhány tömetet, akárcsak a gyökérpipáknál, itt is lehetőleg minél lassabban szívjuk el, a pipafej ne legyen langyosnál melegebb. Itt nem a szénréteg kialakítása a célunk, hanem hogy a fa és a kő "megszokják" egymást és a meleget, egyik se hevüljön fel túlságosan, ami idővel repedésekhez vezethet. Vagy húsz tömet után már nem kell erre figyelnünk. Továbbá az egyenletes melegedés céljából (ennek fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni, mert ugye teljes tajték vagy gyökérpipánál nem gond, ha a fej egy csöppet tágul, de itt pillanatok alatt szétrepeszthetik egymást az anyagok) mindig teljesen tömjük meg a pipát. Továbbá nem szabad megfeledkezni a fának arról a tulajdonságáról, hogy pihennie kell. Bár a tajtékkő bírná a folyamatos használatot, azért a betétes pipákat nem célszerű olyan intenzíven használni, mint a tajtékpipákat. El lehet szívni belőlük napjában valamivel több tömetet is, mint egy gyökérből, de alkalmanként gondoskodjunk két-három napos pihenőidőről. Mindezek ellenére előfordulhat, hogy a betét idővel, néhány tizedmilliméternyire kezd kitüremkedni a fa köpenyből. Ebben az esetben meg lehet próbálkozni a lecsiszolásával, nehogy egy esetleges baleset folytán kicsorbuljon.