| |
mielőtt a briarból pipa lenne
Nézzük csak, tulajdonképpen mi is lenne hát az a bizonyos hanga gyökér, mifán is terem az a briar wood?
A botanikusok, mikor arra sór kerűlt, s miután akkor még jobbat nem tudtak (ha tudtak vón, hát a Kapnismologia Legszentebb Gumójú Arboreája vagy valamely ehhez hasonlatos titulussal illetik), az Erica Arborea nevet adták a hangafélék e bokros fajának. Bokor, cserje, igen ritkán fa. (s azesetben is tőrpefa, s ha aként nő is, hát nem lesz a gyökeréből Pipa soha)
Az ókorban, jóval Krisztus előtt, a görögök, söt már az egyiptomiak is ismerték és igen nagyra tartották ezt a bizonyos erikafát, mégha nem is pipa alapanyagként (habár, ki tudhatná?), hanem a virágjából való méz miatt. Az erica szó a görög "ereiké"-ből származik. A görögök a növényt a méhistennőnek, Aphrodité Erykinának (kinek temploma az Eryx hegyén állott), szentelték. Vagy az egyiptomiak; gondóljunk csak példáúl arra, hogyan talált rá Ozirisz a halott Íziszre.
Na, de hogy túlságosan messzire ne kalandoznánk, állapítsuk meg; a mi Arboreánk a maga 3 - 5 méter körüli magasságával, fajtája legjelentősebb képviselője. Legalábbis nekünk, pipásoknak.
A hangafélék jó, gazdag földben, csapadékos helyen, nagyon jól megteremnek, pipaalapanyagnak azonban a legalkalmasabb fajta az, amelyik a Földközitenger körűli partokon emelkedő kopár, sziklás hegyek meredek oldalain, platóin, meglehetősen mostoha körűlmények közt terem. Az itteni körűlmények s időjárás befolyásólják, alakítják ugy a növényt (mi több; azok teszik), hogy a számunkra oly fontos s kedves gumók megteremjenek. Node, közel sem minden cserje alatt nő ám pipának alkalmatos méretű, állagú s fórmájú gyökérgumó, söt, jó ha huszöt - harminc százalékuk növeszt ilyet. Éppen ezért a szakértő botanikusok közt akadnak akik szerint egy fejlődési rendellenességről van szó. Ennek meghatározása hadd legyen az ö fejfájásuk, ebből reánk itt és most, akarhogyan legyen is, csak annyi tartozik; korcs kinövés vagy sem, nélkülük briar pipánk nem lenne.
Itt, már majdhogynem alpesi viszonyok közt, ahol a föld sovány és köves, ahol ritkán és kevés esik, szigorúak a feltételek, sanyarúak, szegényesek a körűlmények, itt kell megkűzdjön a túlélésért. Kemény szelek tépázzák a szívós kis palántát, a köves, sziklás föld legkevésbé sem segíti, sőt, inkább akadálya a normális növekedésnek, itt kell gyökereivel a kövek közt, azok legkisebb repedéseibe is belenőve, erősen megkapaszkodjon, elég nedvességhez s tápanyaghoz jusson.
Ahhoz, hogy ezt sikerrel megtehesse, amint gyökeret eresztett, "lábát megvetette", közvetlenül a cseperedő palánta gyökerei felett s épp a szára alatt egy dudórt, egy csomót kezd el növeszteni. Ez a csomó, a legkeményebb, legtömörebb, legellenállóbb része lesz a növénynek, s ez teszi ezt a növényt az egész növényvilágban egyedülállóvá. (Legalábbis nekünk, pipásoknak.)
Ez a gumó fejlődik idővel olyanná és akkorává, hogy minden fa pipáink legeminensebb alapanyaga lesz. Annyira tömőr és kemény lesz, hogy az abból faragott pipafej, mint egy miniatűr kályha, egy kemence, ragyogóan ellenáll a benne magas hőmérsékleten izzó parázsnak. Ennek a tömőrségnek és keménységnek köszönhető másik tulajdonság, hogy igen sűrű az erezete, ami szép mintázatú faktúrát ad a jól megmunkált fának.
Kevéssel a föld felszíne alatt van, épp csak hogy takarva. Szigorúan véve a gyökér megnevezés nem helyes, hiszen sem nem gyökere, sem nem szára a növénynek, hanem a kettő közti átmenetet képezi, s valójában mintegy extra talapzat, támaszúl (s ezen felűl még mint viztároló ciszterna is) szólgál a szelek s a roppant barátságtalan környezet ellen. Közvetlenűl a gyökérzet felett nő bele a főldbe, erősen beékelődve a kövek közé és ad oly támaszt igy a növénynek, ami nélkűl az könnyen hajlana, facsarodna a szelektől, sokkal inkább ki lenne téve, s könnyű prédául esne az időjárás szeszélyeinek.
Csakis és kizárólag ez a része a növénynek amit pipakészítésre felhasználni lehet.
Ez a látszatra oly törékeny hanga bokor első pillantásra egyáltalán nem tűnik ígéretes pipa alapanyagnak. Nem nézni ki belőle, hogy képes lenne olyan kőkemény s tűznek ellentálló anyagot teremni, ami minden szempontból az idálist leginkább megközelítően alkalmatos anyag fa pipafej készítéséhez.
A bokor lombozata gyatra, nincs bő levelű lombkoronája, vékony, csenevésznek tűnő ágai össze vissza tekerednek a karcsú tőrzsön, igy keresve menedéket a természet erői ellen. De éppen ez a satnya lombozat és gyér ágazat teszi, hogy kialakúlhat a számunkra olyannyira kedves és szükséges és fontos gumó. Mint elébb szó volt róla, egy inkább temperált klímában nagyobb, mutatósabb s szebb lombot ereszt, de ennek ára az, hogy a gumója lényegesen kisebb, azon felűl pedig puhább és egyáltalán nem sűrű erezetű, igy az pipa alapanyagnak sokkal hitványabb, vagy egyáltalán nem is használható.
Kezdetben, a briar "felfedezése" után csak Korzikán, majd idővel Algéria hegyeinek platóin termett gumókat is használtak. Mára már nagyrészt Spanyolórszágból, Szardíniából, Sziciliából, Görögországból és KisÁzsiából származik a pipakészítéshez felhasznált briar tetemes része. Ezeken a területeken is adottak ugyanis a jó briargumó kialakulásának feltételei; a száraz, köves, silány minőségű, termőtalajnak alig nevezhető főld, továbbá a másik, nemkevésbé fontos tényező is, hogy itt a tél általában enyhe, időnként kiadós esőkkel, amit hosszantartó, napsütéses, meleg, száraz nyár követ.
Aminek túlélésében is a gumója segíti a hangát. Sűrű erezetű, porózus anyagában nagy mennyiségű nedvességet képes felszívni és hosszú időn át raktározni, ami elégséges ahhoz, hogy a hanga a következő esőig túlélje.
Jó briarhoz jutni nem egyszerű dolog. A hangabokor fejlődése igen hosszú időt tart, lassan, nagyon lassan növekszik, igy gumója is nagyon lassan éri el a kellő méretet. Pipának legmegfelelőbb gyökér 50 - 70 esztendős növény alól kerűl ki, de még ennél is különb az un Dead Briar (holt briar) ami már "hóltan" állt a földben vagy 80 - 100 esztendőt. A hagyomány tudni véli, hogy a valaha felhasznált legjobb minőségű Briar wood ugy 250 év körüli öreg fák alól került ki.
Ma az ilyen már ritkább a fehér hollónál, ha egyáltalán van. S ha van is, az a fehér holló kategória, és az ilyen gyökerekből készült pipák közönséges halandó számára garantáltan elérhetetlenek, de legkevesebb megfizethetetlenek.
Érdekességként, egy másik, régletűnt, legalábbis ma már ritkaságszámba menő eljárás, metódus, trükk, ami a gyökér minőségét javítni volt hivatva: még az én időmben is, ugy jó 40-50 esztendeje, volt termelő, aki a frissen kiásott gyökeret, miután nagyjából megtisztította, visszatemette a földbe, hogy az ott álljon, érjen, száradjon még pár évet. Ma már ilyen gyökereket sem találni, nincs, ha van is, ugy az elöbbi kategóriába tartozik.
A briar gumót télen szüretelik, kitermelését nem lehet gépesíteni, a gyökereket kézi erővel, fáradságos munkával kell a földből kiásni. Ugyanigy a helyben végzett első, nagyoló tisztítást is kézzel kell végezni, legelébb a szállításnál használható gépi eszköz, valamely gépjármű.
Ritkán, nagyon elvétve, de előfordulnak lelőhelyek eldugott, nehezen megközelíthető hegyekben, ahonnan bizony a nehéz gyökereket még ma is szamárháton, úttalan-utakon kell elszállítani.
Mint arról az előzőekben már esett szó, a gumóknak sok olyan hibája lehet, amik nagyban befolyásólják használhatóságukat, nem ritkán teljesen alkalmatlanná teszik azokat. Kevésbé problémásak a fórma defórmáltságaiból adódó defektek, miután azok látszanak, igy a szakértő mester ezeket a leendő pipa alakjának, méreteinek tervezésekór még akár előnnyé is tudja varázsólni. Ezeket mindenképp egyszerűbb és kevésbé kőltséges kiküszöbölni, mint a többi alattomosabb, rejtett hibát: a repedéseket, a lunkereket s a beágyazódott homokszemcséket, apró köveket.
Általában a nem mély, csak a felületen húzódó repedéseknek, réseknek, lyukaknak, amiknek mélységét látni, de legalábbis egyszerű megállapítani, nagy jelentősége nincs. A mély repedések azonban, amiknek nem látható a kiterjedése, iránya, esetleges elhajlásai, elágazásai etc, határozzák meg a metszési, darabolási irányt.
Az anyag belsejében lévő, kívűlről nem látható zárványok, lunkerek etc, csak a darabolás és a megmunkálás során kerűlnek napvilágra. Akkor viszont roppant kellemetlenek tudnak lenni.
Keletkezésük egyik oka az, hogy a gumó növekedése során magábazár, körűlnő homokszemeket s apró kavicsokat. Vagy lyuk keletkezik a felszínén, amit férgek vagy erdőtűz idéz elő. A szeles, száraz klíma miatt a hangával benőtt területeken egy esetleges erdőtűz nagyon gyórsan terjed és óriási pusztítást végezhet. (Egy egy ilyen tűzvész járta területen azután használható briar nem lesz 50 vagy még több évig sem, míg -szerencsés esetben- egy új generáció terem s nö fel kitermelhető állapotúra) Ha a növény túléli is, a tűz által okozott probléma lehet, hogy a kicsivel a főldfelszín alatt, vagy a részben szabadon, takaratlanúl lévő gumóra szikra hullik, s abba lyukat perzsel. Ebbe a lyukba azután főld, homok vagy apró kavicsok kerűlhetnek, esetleg bogarak s egyéb élősdiek tanyázhatnak belé. Idővel azután, ahogy a bokor tovább fejlődik, a gumón támadt lyuk nyílása összenő s kész a zárvány, lunker. Esetleg csak a feldólgozás során, talán épp a pipafej készremunkálásakor mérgelődhet a mester, hogy az ígéretes darabból high graded pipa helyett tán még fogvájót sem tud faragni.
A hosszú fejlődési ideje miatt egyszerűbb briart szabadon termő hanga alól felszedni, mint termeszteni. Azonban mára már kevés olyan, mindezideig felfedezetlen terület maradt, ahól százesztendős bokrok futballabdányi, príma minőségű gumós gyökerekkel várnának, igy egyre több helyen próbálkoznak több kevesebb sikerrel termeszteni. A termesztéssel együtt kialakúlt "modern" technológia, a racionalitás, rentábilitás etc, nevében ma már általánosan alkalmazott módszerré vált, hogy a hangát s gumóját alatta, csonkítják, megmetszik; ahelyett, hogy az egész gyökérzetet kiásnák a bokor alól, az élő gumóból néhány évenként alkalmas darabokat vágnak le, s a cserjéből annyit hagynak meg felette, ami a csonkított gumóval tovább tud élni. (Gyanítom, hogy az igy nyert nyersanyagból azután "modern" pipák készűlnek) A módszernek kizárólag merkantilista előnyei lehetnek, ha vannak egyáltalán, a magam részéről semmi olyat nem látok benne, ami nekünk pipásoknak bármi módon kedvező lenne, hasznunkra volna.
 ugrás az előző oldalra
|
 |
