| |
Egynémely gondolatok pipázásról s egyebek akörül, avagy
a pipázás és annak technikája etc.
mottó tömör bölcselettel, klasszikusan, sokadjára:
"De gustibus et coloribus non disputandum."
prológus
Meglátásom szerint az igazi füstölő szerszám egy jól kiszárított gyökérből, perfekt konstruált, optimálisan méretezett és furatozott pipa, kellő méretű s állagú szopókával.
Az alábbiakban gyakorlatom, tapasztalataim, s temata körüli gondolataim alapján egyszerű leírás-félét szándékozom adni pipálásról, megtoldva, kiegészítve helyenként alapvető tudnivalókkal ismeretekkel pipáinkról, dohányainkról. Az alkalmazott eszközök, felhasznált anyagok legalábbis alapszinten való ismerete sokat segít, úgy a kezdetekkor, eleinte, mint később is; hozzájárulhat ahhoz, hogy a pipálás valóban élmény legyen.
Komplexitásra, teljességre nem törekszem, “esszenciáját” a pipálásnak adni nem akarom. Szándékom, hogy a honlap egyéb helyein található információkkal együtt, azokat mintegy kiegészítendő, kibovítendő - mégha alkalmasint átfedésekkel is - mórfondírozásoknak, igencsak rövidrefogottan, hangot adni. Mindezt pedig nem csak-és-kizálólag kezdő pipásoknak.
Csak olyasmikről írok amit magam is alkalmaztam, megtapasztaltam, s nem írok olyat amit ne próbáltam vón.
Szükségesnek tartom megjegyezni továbbá, hogy a leírás elsosorban gyökér-/briarpipák s azok természetét, használatát etc., taglalja, s bár zömében sikerrel alkalmazható egyéb anyagú pipák, úgymint; tajték, agyag és kokoricacsutkából készültek, működtetéséhez is, eltérések azonban adódhatnak. Ezek jórészt a pipa bejáratása s az akörüli különböző eljárásokra vonatkoznak, s a honlap illető helyein bovebben kifejtve elérhetőek.
---o---
A kívülálló számára a pipázás egyszerű műveletnek tünhet (a gyakorlott pipásnak valóban roppant egyszerű is, hiszen idők során szokásává vált rutinok sorozatát végzi). Valójában azonban komplex, jókora gyakorlatot, hozzáértést, majdhogynem szakértelmet igénylő elfoglaltság, aprólékos tevékenységgel jár, több részművelet összehangolása szükséges ahhoz, hogy zökkenőmentesen, fennakadás nélkül menjen.
Mindezt a kezdő Pipás hamar, már az elso tömetek akadozó kisérletei során megsejti.
A kezdetek bizonytalansága azonban, meglepő módon, általában hamar elmulik, s helyébe fokozatosan céltudatos, jól begyakorolt tevékenység lép, könnyen elsajátítható technika, aminek eredménye a pipálás igaz célja hivatott lenni: jó tömet dohányt békében elszívni.
Elmondhatjuk, hogy a pipálás művészet és tudomány is. Művészet, mert az 0ember pipát szórakozásból, örömmel, az élvezetért szív. Tudomány pedig, mert pipálás során egy szerkezet, s technológia bonyolult egységét kell működésben tartani, amihez szükséges ismeretek, s azok megfelelő alkalmazása nélkül vajmi kevés örömét leli a pipás a pipálásban.
Hosszabb-rövidebb idő múltával minden Pipás kiválasztja az ízlésének, s habitusának legjobban megfelelő pipákat, dohányokat, szükséges segédeszközöket, kialakítja s rutinná teszi saját módszereit, technikáját. Mik is hát ezek az alapvető tudnivalók, mi is lenne ez a technika, mire s hogyan kell ügyelni?
pipát s dohányt választani
Gyökérpipáink alapanyaga, a hanga-/briargyökér nagyon lassan, alkalmasint 50-100 éven át fejlodo gumó, ami a növényvilág egyik tűznek legellentállóbb anyaga, s amiben fejlodése során óhatatlanul rendellenességek keletkeznek. Homokszemeket, apró köveket zár magába, repedések, hézagok, zárlatok, lunkerek, egyéb folytonossági hiányok alakulnak ki bennük. Száz szónak is egy a vége; induljunk ki abból, hogy hibátlan gyökér nincs. Ilyenformán evidens, hogy a hibátlan pipa is ritka mint a fehér holló.
Fordíts minden esetben nagy gondot egy új pipa kiválasztására, megéri. A választott pipának harmonizálnia kell tulajdonosa stílusával, s nem kevésbé adottságaival is, hozzá kell járuljon ahhoz a komplex érzéshez és élvezethez ami a pipálásnak elengedhetetlen célja, része.
Nézzük pl. a méret-arány viszonyt: Nagy termetű, nagy arckoponyájú ember szájában egy aránytalanul kis méretű pipa, vagy az ellentettje: apróbb termetű, kis arcú embernek egy tulméretezett pipa a stílustalanság hatását keltheti/színezetét adhatja. Alkalmasint, szituációtól függően, nevetséges is lehet.
Választásnál a pipásnak úgy kell tekintenie a pipát, mint egy leendő barátot, társat, hű kísérőt az elkövetkezendő időkre, hosszú esztendokre.
Beszerzésükkor, briar-/gyökérpipákról lévén szó, általános érvényűnek mondható, hogy ha már tudod mit, milyet akarsz, legfontosabb a gyártó, a márka. Megbízható, jó márkájú darab fél siker. Még ha ára borsosabb is, megéri. Itt, mondhatni, fokozottan érvényes a bölcselet: "Nincsen annyi pénzem, hogy olcsót vegyek."
Hiszen ha belegondolsz, a márka, a név a legbiztosabb garanciád a minőségre. A kereskedo, akinél veszed, nyílvánvalóan szintén fontos momentum, jóhírű tobakonist nem tart silány árút, vagy ha igen, hát közli, hogy ez bizony gyengébb kvalitás, de olcsóbb is. Mire is gondolok: egy gyökérpipa használhatóságát, élvezhetőségét horribilis mértékben befolyásolja anyagának minosége, erezetének sűrüsége etc., és a készítésénél alkalmazott technológia. Nagyon nem mindegy, hogy a földből kiásott gyökeret hogyan szárítják ki, munkálják meg. (A kiválasztás, osztályozás fontosságát nem is említem, de az árban nyílvánvalóan az is benne foglaltatik.) Hogyan, miben, s mennyi ideig áztatják, fozik, vagy simán, esetleg felhevítve szárítják, etc. Mindezen, s még sok sok egyéb eljárások, munka és időigényesek, de jó minőségű darabok készítésének alapfeltételei, a végtermék milyenségét, s ezzel természetszerüleg értékét, árát is növelik. Jó nevű mühely, jó márka a garancia arra, hogy a legjobb közelítéssel azt kapd, amit keresel, s amit megfizetsz.
Ha a megfelelõ modellre rátaláltál, az elsõ dolog amit, legalábbis sima felületű pipákon azonnal, egyszerűen ellenõrizni tudsz, az a gyökér erezete a fején és szárán. Fontos, hogy valamiféle erezet látható legyen. Hogy azután az milyen rajzú, mennyire sűrű, szabályos etc., az gyakorlatilag egyre megy, csak legyen. (A téma bõvebb kifejtését lásd a honlapon, a Pipák sectio Briar cimszava alatt.) Hiánya általában a gyökér puhább, gyengébb részeibõl metszett pipára utal.
A dolog homokfúvott, rusztikált, egyéb módon göröngyössé alakított felület esetében sem ördöngösség: ne restellj nagyítóüveget vinni magaddal, hátha a boltosnak nincs.
Majd a minõségi vizsgálat. Fontos a furatok elhelyezkedését kontrollálni: fogj egy pipatisztító szálat és a csutorán, s száron keresztül dugd a tűztérig. Így a legegyszerübb megállapítni, hogy a füstjárat szabad, légáramlás útjában nincs akadály. Azt továbbá, hogy egybeesik-e a tűztér feneke és a füstcsatórna alja avagy eltérés van köztük. Merthogy azoknak bizony éppen egy síkba kell esniük. Milliméternyi eltérés, különbség még elmegy, de ha annál nagyobbat látsz, hát keress egy másik darabot.
Lehetséges eltérés még ha felülrõl nézve a tűztér és az annak aljába csatlakozó füstcsatorna középvonala/szimmetriatengelye nem esik egybe. Itt a megengedhetõ különbség (értelemszerűen a tűztér méretétõl, valamint a tűztér-füstcsatorna méreteinek arányától függõen) kicsivel nagyobb lehet mint a tűztér feneke - füstcsatorna feneke viszonylatának esetében. Az eltérés azonban nem lehet akkora, hogy a tűztérben olyan holtteret képezzen, ahová a tömet szívásakor a légáram nem ér el.
A pipa anyagában bévül rejlõ hibákat szabad szemmel észrevenni lehetetlen. A külsö és belsõ felületen jelentkezõ/felfedezett rendellenességek azonban utalhatnak reájuk.
A külsõ felületen lévõ apróbb hibák, hiányosságok általában nem sokban befolyásolják a pipa minõségét. Speciális fagittel, vagy a csiszolás során keletkezett briarport híg ragasztóval elkeverve eltömítik. Vagy rusztikálással, homokfúvással, esetleg mindezen technikák együttes használatával eltüntetik, rücskössé, göröngyössé alakítva ilyenformán a felületet. Az így készült pipák egyik elõnye többek közt a jobb hõleadó képesség.
Nagyobb felületű hibák, kitöltések esetén már fokozott éberség ajánlott: alaposan vizslasd át a tűzteret mögötte, próbálj mrggyõzõdni arról, hogy a tömített hiba nem megy keresztül a falon, nehogy lyukas falú pipát végy.
A tűztérben lévõ hibák, egyenetlenségek fogósabb dolog. Ideális állapotja a tűztérnek, ha teljes felülete sima, hibátlan, abban/azon semmiféle horpadás, hézag, egyéb hiba nincs. Sem javítás, tömés, sem kitöltés itt ne legyen, de még a készítéshez használt szerszámok nyoma se látszódjék. Minden ilyesmi ugyanis egyenetlen kéreg kialakulását eredményezheti, sõt a fal átégését is okozhatja.
Vannak azután az ún. prekarbonizált tűzterű pipák, amikoris a tűztér gyárilag preparálva van valamely faszén alapú cukros-karamellás mázzal. Nem egyértelműen rossz vagy alkalmatlan, de mint majd’ minden egyébben ugy ennek megítélésén is megoszlanak a szakértõi vélemények. A Pipás döntse el maga, hogy alkalmas-é vagy sem. Mindenesetre, iIyen pipa választásakor szem elõtt tartandó, hogy a szénmáz/réteg elfedi, láthatatlanná teszi ám a gyökér felületét maga alatt.
---o---
A csutora csapos csatlakozása a szárban ne legyen sem tul szoros, sem tul laza, és egész hosszában tökéletesen illeszkedjék. Hossztengelye mentén oldalirányba ne lötyögjön, még kissé kihúzott vagy elfordított állapotában sem. Hidegen különösebb erõfeszítés nélkül lehessen szétszedni és összerakni. Úgy a szétszedést, mint az összerakást ésszerű csavaró mozdulattal, bármiféle erõltetés nélkül végezni. (Ha eröltetni kell, az könnyen törést eredményezhet, válassz egy másik darabot). Annak, hogy melyik irányba csavarod, nincs jelentõsége.
Pipát pedig még meleg állapotjában szétszedni, fõbenjáró bűnnek számít.
A csutorára, s rajta a szopókára bizony, annak érdemeit s szolgálatait messze nem elismerve (és nem is csak a kezdõ pipások), általában nem fordítanak kellõ figyelmet. Vásárláskor elhanyagolják, alulbecsülik, pedighát többre érdemes, mert ez az egyik leglényegesebb darabja a pipának, abból a szempontból, hogy ennek kialakítása, anyaga, fórmája, mérete, arányai etc., döntik el, hogy mennyire érzed kényelmesnek a szádban a pipát. Egyaránt kényelmetlen, kifejezetten kellemetlen lehet, ha tul nagy, vastag, széles, vagy, ha ellenkezõleg; tul kicsi, vékony, keskeny. Egyebekben kiváló minõségű pipát sem igazán lehet értékelni s élvezni, ha a csutorája, szopókája nem az ideális a pipás szájában.
---o---
A kezdéshez, elsõ pipáknak általában nem jó a nagy öbű, nehéz, erõsen hajlított/görbe pipa. Ajánlatos inkább relative kisebb vagy közepes kapacitású, lehetõleg vastagabb falu, egyenes vagy éppcsakhogy hajlított típust használni. (Helyes méret viszonyításhoz, alapul: Dunhill group 3 vagy 4 méretű, sem kissebb sem nagyobb. Ami cirka 19-21 mm átmérõjű és 35-40 mm mélységű tűzteret jelent.) Egyszerübb kezelni, karbantartani, s tapasztalataim szerint kevésbé gyakorlott pipásoknak inkább beválik.
Egyebekben pedig, új pipa beszerzése, pipavásárlás elõtt a honlapon, a már említett Pipák sectio Briar címszava alatti értekezéseket tanulmányozd át, segítségül lehet.
---o---
A megfelelõ dohány kiválasztásakor döntõen a pipás ízlése, gusztusa a meghatározó, az játsza a legnagyobb szerepet. Többek közt ezért is, örökérvényű szentenciákat nem mondhatunk, betartandó szabályokat itt bajosan állíthatunk. Mindazonáltal alapvetõ ismeretek, tudnivalók ismétlése jól jöhet.
Mint minden egyéb növényi termék, úgy a dohány minõsége, használhatósága, íze és zamata is sok tényezõtõl függ. Így pl az idõjárástól, a termelési körülményektõl, a termõföld milyenségétõl, a tengerszintfeletti magasságtól, a levegõ páratartalmától, a csapadéktól etc. A termesztés módjától: mikor vetik, palántázzák, mikor szedik, hogyan szárítják és készítik ki.
Mint a bor esetében úgy itt is, egymáshoz közel fekvõ termõhelyeken jócskán eltérõ ízű dohány teremhet, azonos vetõmagból különbözõ területen nõtt dohányok erõsen eltérõ zamatú füstöt adhatnak.
Mindezeken felül a kikészítés során a dohány egy organikus változáson megy át, ami hasonlítható kb. az élesztõ hatásához a kenyértésztára és amely változástól a dohány füstjének íze nagyban függ.
A kezdetek kezdetétõl, kb. Sir Raleigh idejétõl az 1800-as évek közepéig a pipásnak viszonylag könnyű dolga volt: pipájába a fellelhetõ kevés dohányfajták valamelyikét tömte, s füstölte.
Cirka az 1800-as évek közepétõl azután megnõtt a választék. Nemesítéssel új fajtákat hoztak létre s megjelentek a piacon a különféle keverékek. Ma már ott tartunk, hogy a trafikokban tengernyi márka és fajta közül választhatunk, így azután a választás közel sem egyszerű. (Értsd: “… a bõség zavara …”)
Hogy ebben a zavarbaejtõen nagy választékban valamiféle támpontjaink legyenek, rövid útmutató: dohányokat két fõbb csoportba oszthatjuk; elsõ az alapot képezõ típusok, ez a keverék teste, ez adja meg jellegét. A második az adalék vagy fűszerdohány típusok, amik ízkiegészítés, állag és égési tulajdonságok javítására szolgálnak.
Alapdohány, majd’ minden keverék egyik fontos összetévõje a Burley dohány. Nehány fajtája van, halovány, barna-barnássárga színűek, viszonylag enyhe aromával és relative magas olajtartalommal. Ezen tulajdonságai adják fõ alkalmazási módjait, területeit; semleges ízével remek hígítója erõs, tulságosan tömény zamatú keverékeknek, és miután mindenféle ízeket nagyszerűen felvesz, kitűnõen ízesíthetõ, alapja a piacon fellelhetõ ízesített keverékek nagyrészének. Keveretlenül szívva meglehetõsen jellegtelen, semleges ízű.
A következõ alapdohány a Virginia, ennek sokféle változata van: színük a citromsárgától a barnán át a világoszöldig terjedõ árnyalatúak. Íze testesebb mint a Burley, olajtartalma kisebb így füstje enyhébb. Magasabb cukortatalma miatt édesebb zamatú. Keveretlenül lágy, selymes, eléggé telt aromályú, édeskés ízű. Ha tulságosan felmelegszik, csíp.
Úgy alap mint fűszerdohányként alkalmazható a Cavendish-dohány. Többféle dohányból többféle ízárnyalatú változatai vannak, így többek közt minkét elõzõ fajtából elõ lehet állítani jobbára cukortartalmú adalékanyagok segítségével. Ehhez a dúsításhoz cukros vizet, mézet, juharszirupot, rumot, egyéb aromaanyagokat etc. használnak. Így, ettõl kapja minden esetben sötét, majdnem fekete színét. Gyártótól, kikészítés módjától függöen más és más az íze, ha keveretlenül szívod közös jellemzõjük kb. az édeskés, telt íz, fűszeres aroma.
A Maryland-dohány az alapdohányok közé sorólható, bár keverékekbe nehány százaléknál többet nem használnak. Majdhogynem szürkés, világos színű, vékony levelű, csaknem íztelen füstöt ad, viszont nagyon lassan, egyenletesen ég. Éppen ezért gyorsan, magas hõmérsékleten égõ, esetleg erõsen zamatos keverékek javítására használatos.
Vannak azután a különbözõ fajta fűszerdohányok, Latákia, Orientális (avagy Keleti és még Török néven is), Perique etc. Jellemzõjük az erõs íz, pikáns zamat, keverékekbe pár százaléknyinál több nem használatos.
A Latákia robusztus illatú, nehéz, édeskés ízű, keveretlenül szívva akár még büntetésnek is minõsíthetõ. Keverékekben legfeljebb 10%-nyit ha alkalmaznak, 15%-nyi hozzáadásakor már dominálja a mixtúrát.
Az Orientális dohányok számos fajta gyűjtõneve. Nehány közülük: Djubek, Xanthi, Djebel, Smyrna. Mindegyik tiszta, jó aromájú, fűszeres zamatú, jellegzetes illatú, általában édeskés vagy pikáns ízzel. Nehány közülük magában is szívható. Típustól függöen keverékekben akár 25-30% -nyit is alkalmazhatnak, sõt vannak mixtúrák amiknek alapját képezik.
A Periqe kitüntetett helyen áll a fűszerdohányok közt, elsõsorban különleges, nagyon intenzív, nagyon fűszeres íze miatt. Speciális fajta, korlátozott mennyiségben termelik, termesztése körülményes, elõállítása idõ- és munkaigényes, így drága. Elsõsorban Virginia-keverékekben alkalmazzák, nagyon módjával csak, 5%-nál nem többet. Zamata feljavít még egy gyengébb ízű, minõségű keveréket is.
Új pipa bejáratásához (és kezdõ, még gyakórlatlan pipásoknak egyaránt) legalkalmasabbak a nem ízesített Virginia és Burley alapú keverékek.
új pipa bejáratása
A pipázásra kedvet kapók közül sokan rövid idõn belül, miután nem sok örömüket lelik a dohányzásnak ebben a formájában, abbahagyják a kísérletezést, mert nem adja számukra a pipa a várt élvezeteket. Tulságosan felmelegszik, füstje forró, csípi, égeti a nyelvet, keserű, kellemetlen ízű és rossz illatú, a parázs unos-untalan elalszik, újra kell gyújtani etc.
A kezdõ pipás nem tudja, vagy egész egyszerűen nem tapasztalta s értette meg, hogy egy új pipát ki kell égetni, be kell avatni, mint egy új autót; bejáratni, majd – legalábbis eleinte – gondosan, nagy figyelemmel, lassan kell szívni.
A bejáratás célja, hogy a pipafej tűzterének teljes felületén egyenletes, vékony, az elégett dohány képezte szénné égett lerakódásokból, valamint jóval kissebb mértékben a gyökér felületének égés során elszenesedõ anyagából keletkezett réteg, kéreg alakuljon ki. Ez az a bizonyos kéreg, aminek megléte, tul azon, hogy ajánlott, bizony szükséges is ahhoz, hogy a pipa optimálisan működjön és tiszta, jó ízt adjon. Miután kialakult, s kellõ vastagságot elért, azontul védi mintegy szigetelõ rétegként az alatta lévõ falat a további elszenesedéstõl, átégéstõl, továbbá hatékonyan elnyeli a dohány égése során keletkezõ nedvek egy részét. Optimális vastagsága mintegy 1,5 mm, létrehozása, kialakulása idõigényes, siettetni nemigen lehet.
Szakértõk, s gyakorlott pipások közt erõsen eltérõek a vélemények a kéreg kialakítását célzó bejáratás optimális és helyes módszerérõl, alkalmazandó eljárásokról, technikákról. A legellentétesebb módszerek hívei egyformán jó érvekkel alátámasztott indoklását adják annak, hogy miért épp az ö módszerük az egyedül üdvözítõ.
Azt azonban tényként állapíthatjuk meg, s abban majd’ mindegyik metódus követõje megegyezik, hogy egy új briarpipát be kell járatni. Miért? Mert amíg a pipa bejáratva nincs, addig sem jó íze, sem jó illata nincs, ráadásul a tűztér fedetlen, nyers falán a magas hõmérsékletű parázs könnyen okozhat károsodást.
Általános nézet, hogy a bejáratás egy kellemetlen, keserves művelet volna. Magam, pályafutásom során bejárattam ezideig vagy 150 pipát, s biza akadtak közöttük amik hosszabb idõt igényeltek, nehezebben alakultak, de annak ellenére nem mondhatom, hogy számomra kellemetlen lett volna a tevékenység. Mi több, kis tulzással: a siker reményével kecsegtetõ majdhogynem izgalmas várakozás érzése tölt el minden új pipa bejáratásának során. Más oldalról el kell ismerjem, hogy szívfájdalom nélkül tuladok egy olyan pipán, amelik nehány tömet után nem ízlik.
---o---
A legegyszerübb módja a bejáratásnak a természetes mód, mindennémű segédanyagok és praktikák nélkül. Hadd perzselje csak a dohány parazsa, s alakítsa lerakódásaival együtt a tűztér tiszta falába azt az annyira áhított kérget.
Tömdd meg dohánnyal teljesen a pipát, gyújts rá, s egyenletes szippantásokkal a lehetõ leglassabban szívd. Fontos, hogy a parázs végig egyenletesen terjedjen, amennyire csak lehet a tömet teljes felületén éljen. Ugyanakkor a briar ne égjen meg, a pipafej ne melegedjen fel jobban, mint hogy kényelmesen kézben tudd tartani.
Ha túl melegnek érzed, tedd félre, hagyd kicsit hülni, majd újfent meggyújthatod.
Ha kialszik, s a pipa nem forró, nyugodt lélekkel gyújtsd újra meg, de ha tulságosan felmelegedett hagyd hülni elébb, s úgy gyújts rá ismét.
Újragyújtás elõtt hamut szükség szerint szórd ki, s maradék dohányt cseppet lapítsd le.
Válassz bejáratáshoz valamely jó minõségű, természetes ízű, nem aromás, enyhébb (de nem “Light”!) keveréket, s ne használj nedves dohányt, legyen ikább cseppet szárazabb.
---o---
Van olyan metódus, amikoris a bejáratás során a tömetet nem egyvégtében szívják el, hanem jó parázs kialakultával, mielõtt a pipa felmelegednék, öt-hat szippantás után félreteszik, hagyják elaludni, teljesen kihülni, s így apránként szívják el. Tagadhatatlanul vannak az eljárásnak elõnyei.
Bejáratáskor gyakori, de nem ritkán késõbb is elõfórdul, hogy akarmennyire is óvatosan szívod a pipát, a járatokban lecsapódó pára, nedvesség felgyülemlik és szõrtyög, gúrgulázó hangot ad. Na, ezesetben elõ a tisztítószállal, ami a kondenzátumot felszívja. Óvatosan told végig a füstjáraton egészen a tűztérig, ügyelvén, hogy a fémszál hegyes vége ne ejtsen karcolást annak fenekén, falán.
Ha már itt tartunk, nem hagyhatom ki, hogy filteres, szűrős, "rendszeres" etc., pipák ellen ágáljak. Mindezen adalékok füst útjában türhető, elviselhető, szükséges rosszak lehetnek a tömet első harmadáig. Azután már csak a bajnak vannak. Miután jól megszívták magukat nedvességgel (vagy fémszűrők esetében: jó sok lecsapódás ül már rajtuk) azon túl – álnok módon – a füstöt nedvesen, forrón csípősen tartják.
És miután akadályként fekszenek a füstcsatornában, elzárják a tisztítószál útját, így meggátolják, hogy “menet közben” a tűztér alja és az onnan kivezetõ füstjárat szárazon tartható legyen.
Bevált, sokak által használt metódus, hogy új pipából bejáratás gyanánt pár napig, jó hétig, minden nap egy tömetet elszívni, majd pár hónapon át hosszabb, nehány napos kihagyással egy-egy tömetet, amíg a kéreg kellõ vastagságú nem lesz.
---o---
Széltében hosszában ajánlott bejáratáskor a pipát “felezõs” vagy “harmadolós” módszerrel tömni. Amikoris a bejáratást nem teljesen megtömött tűztérrel kezdik, hanem csak részben, harmadig vagy félig tömve. Ezt a mennyiséget azután fokozatosan (minden 5-10 tömet után) növelik. Ennek a módszernek elõnye, hogy a tűztér fenekén és aljában segít jó kérget kialakítni, ahol ugyanis ez a legnehezebb.
Hátránya, hogy a pipa feje nem egyenletesen melegszik, amitõl pedig deformálódhat, kis balmázlival meg is repedhet. Éppen ezért alkalmazásakor a lassú, egyenletes szívásra még fokozottaban kell ügyelni.
---o---
Egy másik, gyakran ajánlott módszer, a bejáratás egyszerübbé, hatékonyabbá tételéhez például az ún. mézes eljárás. Ennek során a tűztér teljes felületét folyékony mézzel kell nagyon véknyan, egyenletesen bekenni, amennyire lehet beledörzsölni. Legkevesebb egy napig állni hagyni, hogy a fa magábaszívhasson valamennyit, s a méz is szikkadjon, majd kezdheted bejáratni. A felkent mézréteg alig tapasztalható hajszálvékony hártyánál vastagabb ne legyen. Ha kelleténél vastagabb az csak karamellává ég, vagy a hõtõl alkalmasint megfolyik, a kéreg egyenetlen lesz, takarításkor a faltól könnyen elválik.
A módszer helyes alkalmazásával elérhetõ, hogy kéreg valóban hamarabb képzõdik, négy öt tömet után már érzékelhetõ.
Vannak azután hasonló célzattal alkalmazható egyéb nedvesítési metódusok is szép számmal. Sima, vagy cukros vízzel, szesszel, bármi egyéb ízes folyadékkal (még egyszerűen benyálazni is lehet). Ha magad készítesz dohánykeveréket, az ízesítéshez alkalmazott páclé, ízesítõ folyadék is remekül megteszi. Sűrübb, töményebb folyadék esetében fél órányit hagyd szikkadni a frissen kent pipát, hígabb lé alkalmazásakor nehány perc elteltével megtömheted, s rágyújthatsz.
Természetesen extrém metódusoknak híja nincs. Se szeri, se száma a választható varázslatoknak. Ismerek egy öreg srácot, aki azt teszi, hogy a pipa fejét, de csak a tűztérrel természetesen, pohár vízbe mártja annyi idõre míg lassan elskándálja “Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék ”, majd a vízbõl kiveszi, külsejét letörli, megtömi, s szívja. Esküszik a metódus csodatévõ hatására. Gyanítom azonban, hogy kifinomult szívási technikájának remek pipái sikeres bejáratásában nagyobb szerepe lehet. De ha a Hit még hegyeket is megmozgat, miért ne lehetne hát segítségül ezesetben is?
Vannak azután akik ezt még fokozzák: a vízbemártott pipa tűzterét még azon nedvesen teleszorják porcukorral, vagy aprószemű kristálycukorral, majd kiürítik, így a tűztér teljes felületét a nedves felületre ragadt cukorpor fedi véknyan. Az igy preparált pipát megtömik, s már kezdõdhet is a bejáratás. A módszer rövid idõ alatt meglepõen jó kéreg képzõdését segíti elõ. Jóesetben.
Ha lehet az extrém furfangos praktikák közt is kitüntetett helyen állhat a következõ: füstjáratba a tűztérbe való csatlakozásig tisztítószálat dugsz, majd valamilyen, lehetõleg erõsen édesített, cukros lekvárral (pl. házifõzésű baracklekvárral) a tűzteret színig töltöd, pár órától nehány napig terjedõ idõre állni hagyod. Ezekután kiüríted, puha papírral jó tisztára, szárazra törlöd, s nehány napi száradás után nekikezdhetsz bejáratni. Hangozzék bár blaszfémiának, de a módszer, kis mázlival, jó kéreghez segít, finom ízű pipát ad. Jóesetben.
---o---
És természetesen vannak szép számmal olyan pipások is, akik nem járatják be briar pipáikat és nem hagynak a tűztérben kérget képzõdni. Amit a dolog kapcsán érdemesnek tartok megjegyezni, hogy ha a tűzteret minden tömet után puha papírral alaposan körültörlöd, az igaz ugyan, hogy ezzel valóban késlelteted kéreg képzõdését, de ha csak ennyit teszel s nem kaparod le a tűztér falát, ugy a kéreg képzõdését csak elodázod. Ami kéreg viszont idõvel mégiscsak keletkezik, az egyenletes, igen sűrü, nagyon erõs, tartós lesz, remekül működik.
Akarmilyen eljárást, praktikát, varázslatot alkalmazol, mondható, hogy cirka 30-40 tömet után egy átlag pipa bejáratott, “érett”. Találni jó minõségű darabokat, amik 10-15 tömetnél többet bejáratás gyanánt nem igényelnek. Elvétve bár, de akadnak azután megátalkodott darabok, amelyiken még a ráolvasás, vagy kézrátétel sem segít. Ha sorsod ilyennel súlyt, hát ne kínlódj vele, szerezz egy másikat.
megtömni a pipát
Jó pipálás érdekében elkövetett tevékenységek közt egyik legfontosabb, ha nem a Legfontosabb, megfelelően megtömni a pipát.
Mielõtt hozzáfogsz, fújj a csutorába, hogy meggyõzõdj róla, a füstjárat szabad, tiszta, füst áramlását semmi nem akadályozza. Lehetőség szerint jól szellőzött, száraz, pihent pipát használj, ha teheted egy pipára egy nap csak egyszer gyújts rá. Semmiképp ne tömj meg, s gyújts rá egy még meleg, kellõen ki nem hűlt, szellõzött pipára.
A pipába kerülő dohány se tulságosan nedves, se csontszáraz ne legyen. A túl nedves dohány nehezebben, egyenetlenül ég, az égés során nagyobb mennyiségű kicsapódást okoz, míg a kelleténél szárazabb intenzívebben, erõsebben ég, füstje forró, fennáll a veszély, hogy a parázs a tűztér falába belemar, még át is égetheti azt.
Ha a megtömött pipára nem rögtön gyújtassz rá, vagy egyéb okok miatt a dohány száraz lesz a tömetben: egymásra tett mutató és hüvelykujjaddal akkora gyűrűt formálsz, hogy a pipa karimáját jól elzárja, s ezen keresztül lassan átfújsz néhányszor a tömeten. A lélegzet párájából a dohány felvesz kicsit, nem lesz annyira száraz.
A tömetben a dohányszálaknak, vagy daraboknak a lehető legegyenletesebben kell elosztva legyenek. Megtömött pipába beleszíva annak akadálytalanul szelelnie kell, de kis ellenállása jó ha van. Eleinte legalábbis, míg gyakorlat során megfelelõ metódus ki nem alakul, tömd csak pipádat nyugodt lélekkel lazábbra. Ha túl lazának mutatkozna, hát menet közben mindig tudod zömíteni, míg ha túl keményre tömöd, azt helyrehozni sokkal nehezebb, körülményesebb.
Ne restelld a dohányt kiszórni s újratömni ha nem megfelelő. Többször is, ha kell mindaddig, míg jólsikerült nem lesz. Hogy mikor sikerült jól egy tömet, azt a meggyújtásnál érzed igazán.
Dohánytípusonként különbözõ, hogy ezt hogyan tudod elérni, de mindegyik fajtára érvényes, hogy fináncláb ne legyen benne. Egyrészt azért, mert a parázs “fennakadhat” rajta, átalakítva ilymódon a tömet szerkezetét, s avval megváltoztatva az égést, félreéghet a tömet. Másrészt pedig a hõ hatására a görbe, kemény szárdarabok, vastagabb erek meglepõ erõvel kiegyenesedni igyekeznek, s e tevékenységük közben megsérthetik a kérget, de még a tűztér falát is.
Ennek érdekében mielőtt pipádba beletömöd, a dohányt át kell kissé tapogatni, esetleg két tenyered közt morzsolni. Egyrészt, hogy finánclábakat ki tudd szedni, másrészt, hogy nagyobb, egyberagadt darabokat aprókra szétszedegetve, azt jó egyforma állagúra tudd alakítani. Harmadjára pedig azért, hogy az ilyeténképp morzsolt dohány szellõzik kissé, könnyebb a nedvességét érzékelni.
Igyekezz azután a tömetnyi mennyiségben a szálakat "egyirányúsítani", hogy a tűztérbe kerülve amennyire csak lehet párhuzamosan álljanak a tűztér falával. A parázs így szálmentén hatékonyabban, s szükség esetén egyszerűbben igazíthatóan halad majd a tömetben lefelé. Végül a tetejére apróbb szálakat, darabokat rakj, azok könnyebben fognak tüzet.
A boltokban kapható dohányok, még a nem ízesített keverékek is, általában túl nedvesek, jobban jársz, ha használat elõtt kis ideig szellõzni, száradni hagyod.
Jó tömetet kapsz, ha előszőr tűzteret karimáig lazán töltöd, majd ujjad bütykével a fejet kívülrõl kicsinyék megkocogtatod, hogy a dohány lerázódjék. Azután kb. a tűztér feléig (vagy ameddig hagyja magát) óvatosan, egyenletesen lenyomkodod. Majd ismét teletöltöd, s kb. a háromnegyedéig letömködöd. Végezetül, ha szükséges, s maradt még hely, harmadjára is teletőltöd és a karimától mintegy milliméternyire lejjebb lapítod.
(Hogy egyszerű hasonlattal éljünk, mondhatni, hogy sok hasonlatosság van akközt, hogy hogyan tömünk meg jól egy pipát, s hogyan rakunk jó tüzet.)
Nem elvetendõ megoldás, hogy mielõtt nekilátsz a tömet elkészítésének, egy tisztítószálat a tűztér aljáig dugsz, majd ha kész vagy a tömettel, kihúzod onnan. Így majdnem bizonyos, hogy a füstcsatorna szabad marad, bele dohánydarab nem kerül, nem tömíti el.
rágyújtás
A dohányt úgy gyújtsd meg, hogy annak egész felületét jó parázs fedje. Használj annyi szál gyufát, fogvájót, pálcikát, fidibuszt ahány szükséges. Jó, a tömet egész felületén élő parazsat alakíts ki, úgy, hogy elsőre lassan, körkörösen mozgatott lánggal, nem túl szaporán, se nem túl erősen szíva meggyújtod a dohány tetejét.
Ha túl szaporán, vagy túl erősen szívod, a tömet teteje nem egyenletesen gerjed parázsra, félreég, s hamarosan kezdi is csípni a nyelved hegyét.
Mikor idáig megvagy, két három jókorát szippantassz rajta, majd tömködővel a hő hatására feltüremkedett, izzó szálakat óvatosan lenyomkodva simára egyengeted az egész felületet. Enyhén, óvatosan bele is fújhatsz a csutorába, a dohány parázslik ha alulról kapja is a levegõt. Figyelj reá, hogy a kelleténél erősebben ne tömködd le, elég csak enyhén lelapítani. (Ha a parázs eléggé magasan van, pláne ha a karima fölé ér, remek megoldás elsõre a gyufásdoboz lapos aljával elfedni, lenyomni. Egyrészt lelapítja a parazsat, másrészt így nagyszerűen tudod szabályozni a tűztérbe beáramló levegõ mennyiségét, sebességét, még bizonyos mértékig irányát is, intenzívebbé teheted a parázsképzõdést.)
Ettől a lelapítástól a parázs rendszerint kihunyni kezd, ezért újfent lángot tartva fölé a már átmelegedett legfelsõbb dohány réteget mégegyszer meg kell gyújtani, néhány szívásssal életre keltve újfent át kell izzítni. Ez a parázs azután már erősebb, forróbb, a dohány felületébe mélyebben beette magát, életben tartani lényegesen egyszerűbb. Egyenletes, jó égés esetén pedig nyelvnek elkerülhetetlen tortúrája enyhébb is, kurtább is lesz.
Ha rágyújtáshoz gyufát használsz, odaügyelj, hogy miután meggyújtottad, hagyd pár másodpercig a gyufa fejét mindenestõl, teljesen elégni, mielõtt a dohányt nekiállnál meggyújtani. A gyújtófejet képezõ foszforos-kénes keverék ugyanis égése során penetráns szagú és ízű gázokat bocsát ki magából, s ezeket a dohányon keresztül szíva annak nagy elõszeretettel átadja.
a helyes pipálási módszerről etc., avagy kb. hogyan pipáljunk?
Pipálni sokféleképp lehet, s nem mondhatjuk, hogy ez vagy az a módszer “rossz” lenne, hiszen alapvetően gusztus dolga és szokás kérdése.
Azt azonban elmondhatjuk, hogy jókora a különbség, több oktávnyi a távolság aközt, hogy egy pipába dohányt töltünk, meggyújtjuk, s ilyen vagy olyan módon elpöfékeljük, vagy pedig pipálunk. A gyökér anyagán, a dohány minőségén etc., kívül sok függ a módszertől, ahogyan pipálunk.
Vannak pipások, akik a pillanattól, hogy meggyújtották a tömetet egyhuzamban, intenzíven, erős tempóban, hatalmas füstfelhőket bodorítva egyvégtében szívják végig azt. És az nekik úgy jó. Megint mások elaprózzák, lassan, olyan aprókat szívnak a pipán, hogy azt majd’ minden szippantásnál újra kell gyújtani. Nekik pedig az úgy a jó.
Nyilvánvalóan sem ezek, sem a még sorolható példák nem teszik a pipálás szubtilis élvezetét egyszerűbben meg- vagy elmagyarázhatóvá.
Ezért is kell hangsúlyozzam, hogy ezek a sorok, és a fellehető egyéb szakirodalom nagyban hozzásegíthet ugyan alapvető tudnivalók elsajátításához, azok jobb megértéséhez etc., de ne gondold, hogy ez önmagában elég ahhoz, hogy pipálni megtanulj. Pipálni csak úgy tanulsz meg, ha gyakorlod.
---o---
Az pedig úgy van, mint ahogy az eddigiekben kellően rávilágítottunk, hogy pipálás kapcsán “szabályokat” mondani, “örök érvényű igazságokat” állítni nem egyszerű, és miután még a szándék is megkérdőjelezhető, egyáltalán nem hálás dolog. (Azonban hosszú gyakorlatból szerzett, vagy szerezni vélt, tapasztalatokat továbbadni, közvetíteni, vagy azok ülepedett eredményeit mint tanácsokat adni hasznos és kívánatos.)
Ezalól legkevesebb egy kivétel azonban mégiscsak tehető: a Kezdő Pipásoknak Tízparancsolatja ha lenne, bizonyos, hogy igy kezdődne:
Soha ne szívj forró füstöt!
Ennél sokkal többet azután megszabni, kőtáblába vésni nem is érdemes, legyen a Pipásra bízva, a hátralévő kilencet, vagy ahány kívánatos, miként formálja, szabja meg maga magának.
Ahhoz, hogy a pipálás kb. azt az élményt adja, amit vársz tőle, ajánlható, hogy a meggyújtott pipát nyugodt, lassú tempóban szívd, egyenletesen, ritmikusan. Váltogatva szükség szerint erősebb intenzív szippantásokkal, időnként tűztér nyílását lefedve, befogva, amiknek folytán a hunyni készülő parázs újfent életrekap, így könnyebb izzásban tartani. Tartsd szem előtt: a dohánynak csak parázslania, nem égnie kell. Az ekként életben tartott parázs azután hatékonyabban melegíti fel a dohányréteget maga alatt, elősegítve lassú, jobban kontrollálható égést, továbbá, a keletkező nedvek, kondenzátumok egyenletesebb elpárolgását, távozását, így a kicsapódás mennyisége is kevesebb.
Tisztítószál serény, szapora használata menet közben több, mint ajánlatos. Részben szárazon tartja, elsősorban a tűztérből kivezető füstjárat elejét, ahol a legtöbb nedvesség csapódik ki, ül meg, s ahol az a legtöbbet árthat. (Márpedig ha árthat, hát árt is.) Továbbá a tömet égése során a tűztér alján a lefelé haladtában alkalmasint jócskán tömörített, időközben többé kevésbé nedvessé vált dohány alját is száríthatja kissé.
Viszonylag rövid idő alatt savanyúvá, áporodott ízű használhatatlan dohánykrematóriummá válhat a pipád, ha ezt a nedvességet valamilyen módon gyakran nem csökkented, szárítni nem igyekszel. Így azután mondhatni, hogy még ha nagy mennyiségű tisztítószálat használsz is, sokkal olcsóbb egy új pipánál.
Van szakértő aki váltig állítja, hogy egy normál méretű pipa elszívásakor 8 tisztítószálat elhasználni majdhogynem kötelező.
(Na, kis szkepticizmus itt tán helyénvaló, de nem elképzelhetetlen az a nyolcszori szárító célzatú akció. Nyilvánvaló, hogy egy tisztítószálat nem csak egy, hanem akár több alkalommal is felhasználhatsz úgy, hogy a rendszerint csak a végébe ívódott, rakódott nedves, kb. 1 centinyi részt többrétegűre hajtott puha papírral szárazra törlöd, vagy alkalmas csípőfogóval lezwickeled).
Teendőket, hogy mit, s hogyan tégy ha a pipa kialszik, fentebb tárgyaltuk már, kiegészítésként itt még annyit, hogy a tömködő ésszerű használatával, felgyülemlett hamu szükség szerinti kipiszkálásával és kiürítésével a tömet végigszívása elébb-utóbb szokássá válik, hogy azt ne mondjam, majdhogynem ösztönösen történik majd.
Egyébként pedig, jó pipában a jól tömött, jó minőségű dohány, amit jó technikával szívsz, nem alszik ki ha pár percre félreteszed sem.
---o---
"Normál" pipálás során, ha az égő pipát folyamatosan az ajkaid, fogaid közt tartod, az egyhelyben tartott meleg szopóka és az abból kitüremkedő meleg füst állandó hőhatása bizony jócskán megterhelheti a szád, ínyed s nyelved nyálkahártyáját. Egy másik kellemetlen velejárója az ilyen stílusú pipálásnak, hogy a szájüregből óhatatlanul szivárog nyál a csutorába, s máris előidézted a wet smoking alapvető szimptómáinak egyikét. Ezért lehetőleg ne tartsd folyamatosan a szádban, fogd időnként kézbe vagy rakd félre inkább. Fokozottan ügyelj erre ha szabadban foglalatoskodsz: enyhe fuvallat is elég ahhoz, hogy pipád, s füstje kelleténél erősebben felmelegedjenek és mire észbe kapsz, hát jól megégette a nyelved.
Ennek a kitételnek látszólag cáfolata lehet ez az úgynevezett Breath Smoking Technique, aminek során a szopóka folyamatosan a pipás szájában van úgyan, ennek ellenére a lehető leghűvösebb füstöt produkálja. Persze ezt az előzővel nem szabad és nem is lehet egy kalap alá venni.
A módszert, technikát bizonyos, hogy sok pipás felfedezte maga is, és gyakorolja, csak tán még nem adtak neki valami hangzatos nevet. Vagy? Nagyon nyugodt, egyenletes légzést igényel, lényege, hogy a pipát a kezedben, szopókát folyamatosan az ajkaid közt tartod, s csak az orrodon keresztül lélegzel. Minden második harmadik belégzéskor nagyon enyhét szippantassz a pipából és a beszívott füstből a csutorán keresztül óvatosan, lassan visszafújsz kicsit úgy, hogy éppcsak kis füstpamacs jelenjen meg a pipa tetején. Majd ismét beleszívsz, lassan óvatosan s ezt a füstöt már kifújhatod, kiengedheted a szádból, majd kezded a procedúrát előlről.
Kellő gyakorlattal elérhető, hogy ne is kelljen szívni, az orron keresztül való légzés keltette enyhe vákum a szájüregben elegendő egy szippantásnyi füst beáramlásához.
A technika előnye, hogy segítségével a lehető leghűvösebb füstöt adja a pipa, olyan füstöt aminek íze rendkívülien, kivételesen zamatos, anélkül, hogy kelleténél töményebb lenne.
---o---
Kulcsszavak pipa és pipálás kapcsán a "száraz" és "jól szellőzött". Nem lehet elégszer hangsúlyozni ezek fontosságát. Ezért is kell itt röviden szóljunk arról a közismert jelenségről, ami elsősorban kezdő, gyakorlatlan pipások unos-untalan adódó problémája (de nem ritka új, még nem bejáratott pipák esetében sem), hogy a pipa füstjárataiban felgyült kondenzátumok miatt a pipa szőrtyögő hangot ad, mintegy gurgulázik. A jelenség lehetséges okai, ha csak a legáltalánosabbakat vesszük:
- A pipa nem kellőkép száraz, szellőzött, pihent.
- A pipa fájának minősége, vagy konstrukciójának elégtelenségei, pl. a tűztérből kivezető füstcsatorna a kelleténél véknyabb, vagy a tűztér fenekénél lejjebb van fúrva.
- Nem megfelelően van megtömve a pipa.
- A dohány nem elég száraz, vagy nagyon erősen pácolt, ízesített.
- Tulságosan gyorsan és/vagy intenzíven szívod a pipát.
A bejáratás sikeres előrehaladtával a probléma apránként eltűnik, egyebekben pedig, elejét venni jó pipálási technikával, megszüntetni tisztítószállal lehetséges.
---o---
Vannak azután extrém alkalmak, amikoris fejjel lefelé, mármint a pipa a tűzterét lefelé fordítva is szívhatjuk a pipánkat, pláne ha épp görbe pipát szívunk (aminek szárát, értelemszerűen, jó ha 180 fokkal elfordítod ilyenkor). Merthogy az kitűnően működik úgy is, csak a tömködésre kell fokozottan ügyelni. Na, természetesen nem az anyós két és fél centi vastag, fél szalon padlóját borító kínai selyemperzsa szőnyege felett, hanem például ha a szabadban vagyunk és elered az eső.
Szükségmegoldás, megadom, de még mindig inkább, minthogy jó tömetet abba kelljen hagyni.
a tömet végigszívásának jelentősége etc.
Mint azt fentebb már érintettük, a pipa tűzterében a dohány égése során keletkező nedvesség a tűztér hűvösebb, alsó részeire és abban a szintén hűvösebb dohányra, valamint az onnan kivezető füstjáratban kicsapódik és ott megül. Ennek a kondenzátumnak hatása úgy a füst minőségére, ízére, mint a pipa fa anyagára (hosszú távon óhatatlanul) általában káros. Menet közben tisztítószál használatával a füstjáratból és a tűztér legaljáról egy részét fel lehet itatni, viszonylag szárazon tartva igy a füstjáratot és a tűztér fenekét a füstjárat becsatlakozásánál, valamint bizonyos mértékben a dohány alját is. És minél szárazabb a tömet maradékának alja, annál egyszerűbb a tömet végét elszívni.
A forró parázs a tömetben lefelé haladva az útjába kerülő kicsapódott nedvességet a fa felületéről hatékonyan elpárologtatja, az gőzzé alakulva a füsttel együtt távozik.
Ha a tömetet nem szívod végig, akkor nem, ott marad és kb a kialudt tömet tetejétől lefelé a pipafej teljes alulsó része gyökér anyagának jobb esélye van apránként magába szívni az ott lerakódott levek hígabb összetevőit.
Namármost, ezek a mi briar pipáink nem annyira kényes jószágok ám mint ahogy azt mi hisszük és olyan szívesen hírdetjük, ezért ennek egy tömet esetében nagyobb jelentősége nincs, de már ha többízben, rendszeresen követed el, a következményeket hamarosan érzékelheted. Pipád lassanként kellemetlen ízű füstöt fog produkálni, s ettől a tulajdonságától megszabadítni bizony eléggé nehézkes.
Ha előre tudod, hogy egy egész tömet elszívására nem lesz alkalmad, hát csak egy kissebb tömetbe kezdj bele.
és a tömet végigszívása után
Ha bejáratós a pipa, jó ha hagyod kihülni mielőtt kikaparod, s kiszórod az aljáról a hamut, esetleges maradékot. Ez azért ajánlatos, mert így az alakuló kéreg a tűztér fenekén könnyebben megmarad.
Jól bejáratott pipa esetében ez nem annyira fontos, amint a parázs elaludt rögtön kiszorhatod a tűztérből a maradékot, s nekikezdhetsz egy enyhe, mindentömetutáni takarításnak.
Szép számmal vannak pipások, akik soha nem tisztítják a pipáikat, ők azt úgy szeretik. S vannak akik minden tömet után alkoholos nagytakarítást tartanak, ők azt úgy tartják helyesnek.
Egy ésszerű megoldás, mint az esetek túlnyomó többségében mindig, valahol a kettő közt lehet.
Miután elszívtad a tömetet, a maradék hamut a tűztér alján kicsit keverd meg, kotord szét, hogy egyenletesen elosztva magába tudja szívni az ott felgyült nedvességet, adj kis időt neki azután szórd ki onnan. Dugj egy tisztítószálat egészen a tűztérig, csavaró és ki-be való húzogatással itasd fel vele a füstjáratban felgyült nedveket, majd fogj egy olyan tisztítószálat amiben apró damildarabok is bele vannak sodorva s azzal is végezd el a műveletet. Kisikálod így a járatot, a falra szilárdabban felült, rakódott apróbb dohánymorzsákat, hamudarabokat, egyéb makacs üledéket is. Utána újfent normál szállal mégegyszer töröld végig a járatokat.
Nem szükségszerű, de ha ezek után fogod a porszívót, s alacsony fordulatra állítva fél percen keresztül szipózod vele, elébb a tűztér majd a szopóka felől a pipát, gyakorlatilag kész vagy egy egyszerű tisztítással. (Az már egy másik kérdés, mit szól majd házad Asszonya, mikor legközelebb beindítja a porszívót, s az a légteret enyhén áporodott pipaillattal árasztja el.)
A takarítás után megteheted, hogy a füstjárat további hatékonyabb száradását elősegítendő egy tisztítószálat végigdugsz rajta és rövidebb-hosszabb ideig, esetleg néhány órán, de legfeljebb egy éjszakán át benne hagyod.
A pipát szétszedni minden tömet elszívása után nem kell (ez filteres etc. pipákra nem érvényes, azok karbantartásáról lásd a honlap vonatkozó részeit), normál használat esetén, elég cca. 10-20 tömet után szétszedni és egy alaposabb takarítást eszközölni. Ennek során már alkohol alkalmazása is szükséges lehet.
A művelethez kellenek a következő kellékek: tisztítószálak, kevés vatta (vagy drogériában kapható vatta végű fülpucoló pálcikák), egy csipesz lehetőleg keskeny, közepes hosszméretű csőrrel, puha papir és etilalkohol. Az alkohol lehetőleg ne legyen 75 fokosnál gyengébb, alkalmazásakor odaügyelj, hogy a külső felületeket lehető legkevesebb érje, mert elveszi a viaszolt felület fényét, foltosssá is teheti.
Eljárnod úgy kell, hogy elsőre, az elébb leírt egyszerű pucolás után, a szétszedett pipa szárában a csap befogadására szólgáló furatot a csipesz segítségével enyhén alkoholos vattával kitörlöd, utána úgyanezt teszed a tűztér aljával, és alkoholba mártott tisztítószálakkal kitisztítod a füstjáratot is. Ezután töröld szárazra mindenütt ahol nedvesség érte, és szétszedett állapotban hagyd legkevesebb pár órát száradni. A száradást porszívóval is segítheted, siettetheted.
Vannak szakértők, akik igen logikusnak tűnő érveléssel váltig állítják az alkohol káros hatását a gyökérre. Jómagam ilyesmit nem tapasztaltam, de hozzátartozik, hogy elég óvatosan, szőrmentén használok tisztításhoz szeszt.
zárszó, valamint az ajánlott irodalom
Eddigieket olvasván tartsd szem előtt Mark Twain szavait a pipálásról:
"… As conserns tobacco, there are many superstitions. And the chiefest is this - that there is a standard governing the matter, whereas there is nothing of the kind. Each man’s own preference is the only standard for him, the only one which he can accept, the only one which can command him …".
A honlap és mindkét, úgy a régi mint az új Pipás Topic böngészése felettébb hasznos lehet.
Ezen kívül Ilja Ehrenburg: Tizenhárom pipák című könyvére, ha szert tudsz tenni, hát feltétlen olvasd el. Bizonyos, hogy magyarul a '960-as évek elején megjelent.
Van azután még egy könyv, amit szívesen ajánlanék, Sir James Matthew Barrie az írója, a címe My Lady Nicotine. Először 1890-ben jelent meg angolul, hogy magyar fordítása van-é, nem tudom.
Leonidas
 ugrás az előző oldalra
|
|
