Gallwitz György: "Mi lenne, ha ki kellene dobni?"

Pipajavító. Amikor megláttam a cégtáblát a belvárosban, azonnal elfogott a kíváncsiság: vajon ki az, aki ma nálunk pipajavításra adja a fejét, és ki az aki ma pipát javíttat? Belépve Gallwitz György muhelyébe, "szentélyébe", az idos mester igencsak rámcsodálkozott: az ügyfelek ugyanis pipákkal, különféle dísztárgyakkal érkeznek ide, törött, elromlott kedvenc tárgyakat jönnek megreparáltatni és nem a szakma fortélyairól faggatják. Nehezen szólal meg e nálunk már kihaló szakma mestere.

- Már fiatalaon elsajátítottam a muesztergályos szakmát, szinte örököltem a fogásait, hiszen nagyapám, Gallwitz Lipót is ezt csinálta, itt a Koronaherceg utcai muhelyében. Ma Petofi Sándor utca -teszi hozzá gyorsan, mert értetlenül nézek rá.

- Nagyapám sem csak pipákkal foglalkozott, mellette még legyezojavítással is. Tole három fia, -köztük apám is- örökölték a muhelyt, az üzletet és a szakmát. A környáken nyitottak üzletet, a Kígyó és a Párizsi utcában. Gallwitz testvérek néven vált ismertté éskeresetté a szolgáltatásuk. 1952-ben azonban mindent államosítottak. Szüleim az Óra-ékszer vállalatnál helyezkedtek el, és magam is dolgoztam néhány évig.

- Késobb apám iparengedélyt kapott pipajavításra és gyöngyfuzésre, mert a munkát rendkívüli módon szerette egész családunk. Ma már nyugdíjas vagyok, de tovább uzom a mesterséget, hiszen nincs más, aki pipát javítson. Mi lenne, ha ki kellene dobni az embereknek a kedvenc, bejáratott pipájukat?

Nem, ezt el sem tudja képzelni, Gallwitz György, hogy lehetne munka nélkül is élni, élvezte mindazt, amilye van. Amint elnézem, hogyan foglalkozik a betéro, javítanivalókat hozó ügyfelekkel, milyen türelemmel, nyugalommal, az az érzésem, akkor is csinálná, ha nem neki fizetnének, hanem ő fizetne, hogy dolgozhasson.

Ő mga sosem dohányzott, de tekintélyes pipagyujteménye van egy vitrinben. A másikban apró elefántcsont-figurák sorakoznak, saját készítése, hiszen annak idején csontot is esztergált.

Sokan felkeresik, mert jó híre van, és mert valódi hiánycikk ez a szakma. Jönnek vidékrol, sot külföldrol is. És a mester senkinek nem mondd nemet,, darabokból, romokból varázsol ép pipákat, és más kedves, megszokotttárgyakat a megrendeloinek. Ez az ő "hobbija", vajon lesz-e folytatás.

- Van egy 14 éves fiúunokám- mondja.- Ő folytathatná. Hangjából azonban nem érzodik igazán meggyozodés, hogy a fiú valóban ősei szakmáját választja élethivatásul.


Leopold Györgyi, cca 1987.


Ezúton kérünk elnézést az interjú készítőjétől, amiért az engedélye nélkül helyeztük el írását honlapunkon. Próbáltuk felvenni vele kapcsolatot, azonban ez nem sikerült. Ezért kérjük, ha olvassa e sorokat, a streetpiper AT pipaclub DOT hu e-mail címre szíveskedjen írni, hogy tisztázhassuk a publikálás jogát. Köszönjük!

  ugrás az előző oldalra