Miért is dohányzik az ember? Erre a kérdésre egyértelmű, kielégítő válasz ez ideig még nem született, annak ellenére, hogy a dohányzás kémiájáról, élettanáról, pszichológiájáról, szociológiai és kulturális megközelítéséről szinte megszámlálhatatlan tanulmány, cikk és publikáció látott már napvilágot. A dohányzás mégis valahogy több, mint ami egzakt módon leírható róla. Az emberek számottevő része dohányzik, s az Újvilág felfedezése óta eltelt évszázadok alatt a dohányzás az egyik fő élvezeti és időtöltési szokássá vált. Természetesen ízlés és nem kevésbé divat - mint oly sok egyéb tevékenységünkben, ebben is - nagyban befolyásolja alkalmazását, róla alkotott nézeteinket, véleményünket. A dohány füstjének élvezete háromféleképpen történhet: cigarettázás, szivarozás és pipázás formájában. A cigaretta füstjét a tüdőbe való leszívással, - mintegy inhalálással - a szivar füstjét csak a gégéig való öblögetéssel alkalmazza az ember. A pipa füstjét a szájüregnél mélyebben nem kell beszívni, ugyanis a pipa esetében, a cigarettától és részben a szivartól is eltérően, a dohány füstjének élvezete merőben más hatásmechanizmussal, más rituálé szerint történik. Már a dohány elégetésének módja is különbözik az előzőekétől, s ráadásul egy sor egyéb kellék is szükséges a művelet elvégzéséhez. A stimulanciát, amit egy cigaretta elszívásával kb. 5 - 6 perc alatt kapunk, a gyakorlott pipás jó fél óráig tartó pöfékelés eredményeként könyvelhet el. A pipázás tulajdonképpen nem egyszerű művelet, jókora gyakorlatot, hozzáértést, majdhogynem szakértelmet igényel. Aprólékos tevékenységgel jár, több részművelet pontos összehangolása szükséges ahhoz, hogy zökkenőmentesen, fennakadás nélkül menjen. Ez a komplexitás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a pipázás valami más, valami több mint a dohányfüst szimpla élvezete. Fentiekből kiindulva elmondhatjuk tehát, hogy minden dohányosok közt megkülönböztetett helyet foglalnak el a pipások. Gondoljuk csak el; a szándéktól, hogy rágyújtsunk egy pipára, a pillanatig, amikor a pipát kitisztítva ismét a helyére tesszük, egy meghatározott fogásokból, műveletekből álló, mondhatni bonyolult technológiai folyamatot hajtunk végre. Legelébb is kiválasztunk egy pipát, s hozzá dohányt. Azután a pipa megtömésének kényes művelete következik, majd a rágyújtás nagyszerű pillanata, csúcspontja a pipázásnak, és mintegy jutalma eddigi tevékenységünknek. Ezek után végigszívjuk a tömetet, ügyelve, hogy a parázs egyenletesen izzon, a füst ne legyen forró, csípős, sem savanyú, sem keserű, és hogy a füstjárat el ne duguljon. Utoljára a végigszívott pipát hagynunk kell kihűlni, majd megtisztítani.