"A pipadohányok megtapasztalásához szükséges változók átlátható felvázolása segítséget nyújthat a szubjektivitásból eredő tévedések nagyobb arányú elkerüléséhez."

Valószínűleg minden pipás egyetért azzal a kijelentésemmel hogy a pipázás egyik legnagyszerűbb öröme a fellelhető rengeteg pipadohány megkóstolása és összehasonlítása, az a soha be nem fejeződő élménykeresés amivel az ember idővel kialakítja a kedvenc pipafüveinek listáját. Pipadohányteszteket olvasgatni mindig nagy öröm, egyfelől mert betekintést nyerhetünk mások ízlésvilágába, másfelől az előadásmód is szórakoztató. Írni talán még finomabb feladat, egyfajta kreatív kritika.

Sajnos a leírások és élménybeszámolók többsége gyakran következetlen és erősen függ a teszter személyes ízlésétől (ami idővel, akár nap- vagy évszakonként amúgy is változik), és óhatatlanul rendszertelen, mondhatni pongyola. A dohánytesztek célja gyakorlatilag más pipás kollegák (és kolleginák) felvilágosítása és segítése hogy egy dohányról bizonyos koncepciót alkothassanak, ráadásul a kezdő, pipázással csak ismerkedő "újoncok" minden dohányleírásra úgy tekintenek mint az aranyborjúra, nem beszélve a tapasztalt pipásokat akik rátaláltak az oldalra, ezért fontos törekedni az objektivitásra.

Talán nem elvárhatatlan kívánalom az amatőr pipadohányszakértők edukációja az ízlelés témakörében úgy általában. Határozottan úgy hiszem hogy borkóstolással megfelelően fejleszthető és kvalifikálható az ízérzékelés. Nincs még egy olyan érzékelési terület aminek kutatási témaköre annyira széleskörűen dokumentált, katalogizált és tanulmányozott lenne mint a borok íze. Borkóstolások (különösképpen gondolok vakkóstolásokra) eredménye az ízérzék kiteljesedése minden területen, akár étel akár ital akár füst legyen is az.

Nem feledhető viszont az a tény, hogy a pipadohánykóstolás szükségszerűen komplikáltabb, bizonytalanabb és szubjektívebb mint a borkóstolás. A szubjektivitás problémaköre a sommelierek körében már régóta ismeretes, nem meglepő tehát hogy a legjobb nevű és legismertebb borszakértők véleményére sokat adnak, hiszen ők azt is megtanulták hogyan legyen ízérzékelésük a lehető legobjektívebb, és különös gondot fordítanak arra, hogy ízérzékelésük mindenkor tiszta maradjék. A borkóstolás - minden komplexitásával együtt - mégis rendkívül egyszerű dolog a dohánykóstoláshoz képest. Durva hasonlatképpen például: bort nem egy olyan (forró) kehelyből fogyasztanak ami más borok előzetes kipárolgásától terhes.

Bort kontrollált körülmények között direkt módon kóstolnak. Pipadohánnyal ez nem ilyen egyszerű. Esetünkben ugyanis a "kehely" (az égéstér) ineffektív és előkészítetlen a kóstoláshoz amennyiben nincs meg az a - mégoly minimális mértékű - kéreg a pipafalon ami ráadásul (legtöbb esetben) - más dohánytól származik. Ezenfelül a bort nem égéssel konvertáljuk füstté, illata azonnal érzékelhetően kiárad poharunkból. Ironikus, de ha valaki pipázik, nem érzékeli saját dohányának illatát, másnak kell a pipadohányt szívnia ahhoz hogy a dohány füstjének légtérillatát érzékelhesse. Hogy legalább közelítő értéket kapjunk a füstillatról, érdemes egy teljes tömet felénél kimenni a szobából friss levegőre hogy visszatérve érezhessük a szobában szétterült füst illatát. Ráadásképp, hogy a helyzet tovább bonyolódjon, a dohányt óhatatlanul és radikálisan megváltoztatjuk és elpusztítjuk azért hogy ízét érzékelhessük.

Furcsamód a pipázás a világon az egyik legkevésbé elismert élvezet. Csodás dolog pedig, minden pipás tudja, érdemes tehát a mélyére ásni ezen élménynek. Mindannyiunknak van véleménye hogy melyik dohány finom (esetleg nagyobb mennyiségben is betárazandó), és melyiket jobb nagy ívben elkerülni, de lehetséges-e mélyebben és tisztábban összegezni tapasztalásainkat?

Bár írásommal nem célom hogy dogmát fogalmazzak meg e témában, inkább alapot szeretnék létrehozni olyan logikus és következetes módon hogy építkezni lehessen rá, és a faktorok felvázolásával segítsem a mélyebb megértést szeretett élvezetünk irányában.

A dohánykóstolást három fő változócsoport befolyásolja direkt módon, és ezeket mindenképpen számításba kell venni. Az első a dohány, a második a pipa, a harmadik pedig a pipás szokásai, elvárásai és hangulata.

Még egyszer megjegyzem hogy a lentiekben leírt kritikus-tudományos-megfigyelői hozzáállás a dohánytesztek és dohányleírások objektivizáláshoz nyújtott segédlet, ahogy bort sem csupán borkóstolási célból fogyasztunk pipázásunkhoz nem szükséges és nem is javasolt folyamatosan koncentrálni a dohány és a pipa kapcsolatára, élvezzük magunk és mások örömére is.

a dohány tulajdonságai

Az egyik legfontosabb befolyásoló tényező pipadohánynál az égési hőmérséklet. Ez a tulajdonság túlmutat azon a tényen hogy egy blend forróbban vagy hűvösebben ég, a fontos ez esetben az hogy magasabb "lángon" a dohány íze egészen más, akár ugyanabból a pipából fogyasztva is. Tapasztalatom szerint az alacsonyabb hőfokon parázsló virginia- és angol típusú keverékek olyan finom ízárnyalatokat mutatnak fel amik a gyorsabb ritmusú pöfékelés miatt kialakuló magasabb hőmérséklet-tartományban már nem érezhetők. Ez azért érdekes, mert így ugyanazt a dohányt az egyik pipás unalmasnak és egysíkúnak fogja tartani, míg egy másik izgalmasnak és komplexnek, függően pipázási szokásaiktól, ritmusuktól.

Másik fontos tulajdonság a nedvesség. Személy szerint jobban szeretem a virginia-dohányt igen szárazon, az angolos keverékeket kissé szárazon, a szószosokat pedig enyhén szárazon. Mások másként szeretik, és nemcsak személyes preferenciáktól függ ez, hanem előzetes tapasztalatokból is, ugyanis minden dohány-csoportban akad egy-két kakukktojás, ami a szokásoktól eltérően finomabb más állapotban. Függ a dohány elkészítésétől is: a Captain Black például olyannyira tele van gőzölve propilénglikollal hogy két éve nem száradt ki szellőztetéstől sem nekem, a flake-ek köztudottan lassan száradnak, míg a keleti dohányok gyorsan. A dohánytesztelőnek ezért több különböző állapotban is kóstolnia érdemes adott dohányt, a csomagból-dobozból kibontva, félszárazon és rendesen kiszárítva.

Furcsának tűnhet, de a dohányfüst mennyisége nagyon is beleszámít a dohány végső megítélésébe. Néhány pipadohány igen kevéssé füstöl, pedig ez egy fontos szempont, végtére ezért is "füstölünk". Hogy fontosságát megértsük, próbáljunk egyszer sötétben pipázni, meglepő hogy mennyire fontos a füst látványa a pipázás egészében. Ha egy dohány nem füstöl szépen, az valószínűleg nagy mértékben rontja az értékelését.

A dohány égési tulajdonságait befolyásolja a vágásuk típusa és minősége. Köztudott hogy képesek vagyunk lényegesen többet fizetni a cube-cut és a flake dohányokért, és eleve kisebb fejű pipához nyúlunk ha vékonyabb vágású dohányt kívánunk kóstolni. Ugyanakkor ha egy dohányosdobozt nem zárunk le rendesen, vagy nyitva hagyjuk, a dohányszálak száradásával vágásalakjuk is megváltozik, összepöndörödnek egy kicsit, így más égési- és íztulajdonságokat fognak felmutatni. Régente a pipadohányt napi vagy heti fogyasztásra vágták az emberek, és ha valaki éppen megszorult anyagilag, mondták is rá hogy "nagy a pipája de kevés a vágott dohánya".

A dohány illata a bortól eltérően duális. Különálló, sajátságos illatuk van csomagolásukat felnyitva és beleszimatolva, ami merőben eltérő lehet füstillatuktól. Egyes nagyburgundik ismertek arról a tulajdonságukról hogy illatuk akár szagnak is felfogható, de az ízük mennyei. Ez azért is van így, mert az ember orra igen fontos résztvevője az ízérzékelésnek, gondoljunk csak bele hogy náthásan még a kedvenc ételünk sem az igazi. Esetenként a dohány ízét előrevetíti dobozillata, máskor ég és föld a különbség, mintha nem is ugyanaz a dohány lenne. Néhány dohány fantasztikusan finom illatot áraszt magában, csak hogy aztán füstté válva szerény és semleges legyen. Ellenkezője is igaz, egyes dohányok eredetileg csak némi halovány füge és széna illatot mutatnak magukból, de az ízük édes és különleges. Például a McLintock Blackberry szerintem eléggé vegyiparszagú, de az íze nagyon finom hóesésben-mínuszokban, pedig általában sem kedvelem a szószos dohányokat.

újabban fontossá vált a pipadohány kora is, külföldön egyre többen vásárolnak régi de felbontatlan dohányokat akár eredeti áruk többszöröséért. Bizonyított tény, hogy a dohány vákum alatt is érik és továbbfejlődik, szivaros körökben ismert hogy a régi de jól karbantartott szivarnak jobb az íze mint ami most lett bedobozolva. A dohánykeverék utóérése ugyanakkor nem sokban hasonlít a boroknál tapasztaltakhoz - az évjárat szerencsére keveset számít, a pipadohányok sokféle alapdohányból készülnek és azokat többszörösen ellenőrzik és tesztelik mielőtt gyártásba kerülnének, így a végtermék erősen homogenizált. A kétéves dohány viszont már simább és letisztultabb, összeérettebb ízvilágú mint a friss. A kétéves és a négy- vagy hatéves közötti különbség viszont már elenyésző, bár egyes virginia-dohányok cukortartalma több év alatt szépen kikristályosodik a levelek felületére, ami igazán látványos. A legtöbb nemszószos dohánykeveréknek tehát csak jót tesz a minél további tárolás, feltéve ha aromazáró vákumcsomagolásuk nem sérül meg az idők során. Különösen érvényes ez a virginia-dohányokra, és kevéssé érvényes az ízesített dohányokra, ahol az aromásító anyag idővel károsodhat. Fontos tehát a dohány kora, mivel hajszál ugyanaz a blend más tulajdonságú egy friss és egy régi árunál. Néhány dohánymanufaktúra - felismerve az igényt - dátumozza dohányait, ami követendő példa lehetne az egész iparágban.

a pipa tulajdonságai

Bruyére-gyökér pipáink rendkívül fontos szerepet töltenek be a dohánykóstolásban. A tajtékpipában más a dohány íze mint gyökérpipában. Kiragadva ismét egy példát a borok világából: a (barrique) hordók fája részt vesz a bor ízében, egyfajta gerincet, strukturáltságot kölcsönöz az italnak. Ugyanígy, a pipa "fája" hasonlóképpen befolyásolja a benne égő dohányt, füstízét mélyíti, és édesebbé vagy földesebbé, olajosabbá simítja, gyökere válogatja, melyik hogy. Az angol pipákat körüllengő sejtelmes és magasztosan misztikus köd nagyrészt nem az egyébként kiváló kidolgozásnak hanem a gyökér speciális kezelésének is köszönhető. Ha a bort nem hordóban hanem fém- vagy üvegtartályban érlelik, úgy a gyümölcsös illat- és ízjegyei erősödnek fel, így nélkülözni fogja a fa minden tulajdonságát. A tajtékpipa, mivel semleges anyag, nem játszik akkora szerepet a dohánytesztben mint a gyökérpipa, így kóstolásra a legtöbben ideálisnak tartják. Ettől függetlenül - mivel mégis csak gyökérpipát használunk a legtöbben - a továbbiakban részletesen foglalkozom a tesztelésre használni kívánt bruyére-pipák tulajdonságaival.

Ajánlott a pipát a legjobb kondícióban, tisztán tartani. Egy koszos, elhanyagolt pipa igen kevés dologra alkalmas, legkevésbé arra hogy dohányt kóstoljunk vele.

Fontos tovább hogy a pipa bejáratott legyen, hogy a kezdetekre jellemző frissgyökeres, savankás, kesernyés íz ne befolyásolja a dohány érzékelését. Másképpen fogalmazva legyen a tűztérben egy minimális védőréteg, ami biztosítja a parázs egészséges megtartását. Paradox módon ez a réteg (ami ráadásul legtöbb esetben másik dohánytól származik) sokkal komolyabb részt vállal az összélményben mint a pipa márkája, minősége és a gyökér íze, különösen ha ez a réteg cseppet vastag. Emiatt ugyanabból az optimális állapotú pipából több tömetet is el kell szívni a kóstolt dohányból, csökkentve ezzel az előző dohányok "berétegződött" hatását.

Dohányt különböző pipákból kell kóstolni. Borospoharaktól eltérően - ahol egy féltucatos rizlinges vagy kabernés pohár mind a hat tagja ugyanolyan - minden egyes pipa többé-kevésbé másként működik, még ha azonos márka azonos modelljeiről is van szó. Különálló pipák, bármely fajták, jók vagy kevésbé jók lehetnek kóstolási szempontból, függően a gyökéranyag minőségétől, a kidolgozástól és a bejáratás során ráfüstölt szénréteg tulajdonságaitól. A legkiválóbb minőségi besorolású hangagyökeret a pipakészítők rostozatuk külleme és hibátlanságuk alapján döntve vásárolják meg, nem pedig leendő ízük szerint. Ebből a nézőpontból a "pipafa" milyensége kevésbé tűnik fontosnak.

Mégis, vannak pipák amik bizonyos dohánytípusokkal sokkal jobban teljesítenek mint másokkal. Például egy Brebbiámban latákiás dohányt csak egyszer próbáltam, egyáltalán nem vált be, éreztem hogy nem passzol. Virginiás-perikes keverékekre viszont kiváló, mintha arra teremtették volna. Mindenki fel tud hozni szerintem példákat. Sokszor szerencsések vagyunk, és egyből rátalálunk arra hogy melyik pipához milyen dohány passzol. Egy pipa egyszerűen nem elég ahhoz hogy legalább minimálisan objektív képet alkossunk adott dohányról.

Egyes pipák forróbbak használat közben mint mások. Ez a megállapítás nem a pipa oldalfalára vonatkozik, hanem adott pipából a nyelvre áramló füst hőmérséklete. Az előzőekben már említettem hogy milyen fontos a füst hőmérséklete az ízérzékelés szempontjából. Némely pipák gyökéranyagának a hőleadása/hőfelvétele közelebb vagy messzebb van az optimálishoz, ami függ a gyökér előkészítésétől, de más tulajdonságok is közrejátszhatnak ebben a jelenségben. A pipafal vastagsága mindenképpen számít, bár kivételek itt is előfordulhatnak. Szerintem a gyökéranyag mikrorostjainak elrendezése a legfontosabb faktor itt, és úgy érzem hogy (például) a Peterson Flame Grain sorozatából származó apró pot-om különösen jó ebból a szempontból, szinte egyáltalán nem melegszik, ugyanakkor jól hűti a füstöt. Akárhogyan is, a dohányjellemzésnél minden esetben figyelemre méltó a pipa melegedése is, hatalmas különbségek lehetnek ránézésre teljesen egyforma pipák esetén is.

A tűztér mérete szintén variálja a dohány ízét. Gyakorta megesik hogy egyes dohányokhoz jobban illik a nagy vagy a kicsi tűztér. A pipába tömött és meggyújtott dohány alsó harmada filterként funkcionál, ahogy a füst áthalad rajta. Eképp az alsó harmad íze megváltozik a felette elparázsló dohánytól, több ízanyag és nedvesség csapódik le benne. Régi magyar szó is van a pipában esetleg megmaradó szutykos-kátrányos átnedvesedett dohánycsócsára: bagolyhúsnak nevezték, érzékletesen jelezve undorsági faktorát. Egy magas tűzterű, kéményforma pipában ez a jelenség sokkal jobban érzékelhető mint egy lapos prince-ben vagy bulldogban. Ez dohánytól függően intenzívebb, kesernyésebb vagy komplexebb ízekben nyilvánul meg. A tűztér formája is fontos: a V-alakú, lefelé szűkülő formájú vagy kimondottan lapos tűztereknél is jellemző a fentebb leírt élmény, ráadásul ezek a pipák nehezebben is kezelhetők. Ezért ha egy dohány az elején finom, de később kesernyéssé válik, a dohány jellemzésénél érdemes kisebb tűzterű pipát javasolni a fogyasztásához. Ha viszont egy dohány az elején enyhe ízvilágú, de később egyre több és színesebb aromát mutat fel ahogy lefelé halad a parázs, úgy nagyobb tűzterű pipában jobban ki tud teljesedni.

Dohány értékelésénél a fentiek miatt érdemes jelezni hogy a tömet melyik részére jellemző a megtapasztalt ízhatás. Néhány évvel ezelőtt egy pipaszívó-géppel folytatott tesztben kiderült hogy a középső harmad kissé melegebb az elsőnél és az utolsónál. Ezért némely dohányoknál az ízelemek zöme elhalványodhat a középső harmadban, hogy aztán ismét előjöjjön az utolsóban. Előfordulhat tehát hogy a dohány eleje és vége ízletes, míg a közepe középszerű.

Hiba lehet egy dohányt nedves égésűnek ítélnünk, ha a probléma a mi készülékünkben van - okozhatja a nem megfelelően fúrt nyak (aláfúrás inkább mint föléfúrás), vagy a szár illesztésének hibája is. Menet közben korrigálhatunk egy pipatisztító szál szárba dugásával - néha nem is kell végigtolni, elég a feléig, ebben az utóbbi esetben bizonyosan nem a dohány a ludas, hanem a pipa kialakítása.

Dohánykóstolásnál létrejöhet egy pont amit szavakkal esetleg nem tudunk leírni, egy olyan pillanat amikor az összes addig megtapasztalt ízek összhangba kerülnek, szétterülnek és felerősödnek - ez a pillanat olykor egy-két perc csupán, aztán lecsillapodik, elenyészik. Véleményem szerint ezek azok a helyzetek amik magasabbra emelik a pipázást egyszerű dohányfogyasztásnál, az idegpályákat végigborzoló elegáns harmónia extatikus pillanatai. Kérdéses hogy ez az intenzív élmény az általánossal milyen viszonyban áll, adott dohánnyal és pipával minden alkalommal létrejön-e, más pipákkal is lehetséges-e, és ismertek-e azok a faktorok amik ezt a jelenséget előidézték és esetleg lehet-e a körülmények változtatásával megnyújtani ezt az élvezetet. Mindezt a megfelelő súlyozással érdemes megosztani és lejegyezni. Sajnos ugyanígy lehetséges hogy egy dohánynak mélypontja van, aminek a végét ugyanoly kritikusan várjuk mint a csúcspontét, csak más okból.

A fentiekben leírt változók miatt egyre erősebb azon véleményem hogy egy dohánynak minden esetben maximum a hetvenöt százalékát érzékeljük.

személyes megítélések

Mintha eddig nem lett volna elegendő, a dolgok itt kezdenek igazán komplikálódni. Tulajdonképpen itt két nagy változóról beszélhetünk: az egyik a szokások hatalma a másik az elvárások illúziója. Folyamatosan előtérben kell tudnunk hogy a legfontosabb ez esetben a lehetőségekhez képest objektívnek maradni, amihez ismernünk kell saját pipázási technikai felkészültségünket és aktuális hangulatunkat is, kritikusan, mások tapasztalatainak tükrében is.

Például a pöfékelés sebessége alapvetően meghatározó lehet. Tapasztalt pipásoknak is változó a pöfékelési rátájuk szinte minden fajtájú és/vagy típusú dohánynál. Kihat a dohány ízére továbbá a környezet hőmérséklete (például nyáron, tengerparti koktélozáshoz jobban passzolhat a rumos-gyümölcsös-, télen a latákiás keverék), a páratartalom (esős időben jobban eshet a szárazabb dohány mert elegendő nedvességet vesz fel a levegőből).

Fontos faktor még a tömés, a szorosan megtömött dohány hűvösebb lehet de nehezebb a parázstartás (ezért gyakrabban szívhatjuk), a lazán tömött pedig magasabb hőfokon ég, inkonzisztensen - mindez szintén kihat az ízre. Nem árt ha tudjuk hogy milyen töméssel érvényesül legjobban a dohány, ehhez viszont többféleképpen ki kell próbálni.

Változtat még a dohány megítélésén az előtte fogyasztott ételek, italok, dohány vagy dohányok maradványíze is. Minden esetben tiszta szájjal, nem náthásan teszteljünk dohányt. Borkóstolásnál bevett módszer a kenyér-sajt-ásványvíz segítségével lenullázni az ízlelőbimbókat a következő kóstolás előtt, tapasztalt borszakértők akár húszféle bort is végig tudnak kóstolni így. Sajnos a pipadohánnyal más a helyzet, a kenyér, a sajt és a víz nem eléggé hatásos ahhoz hogy érezhetően letisztuljon az előző ízhatás. Minden tömet pipától egy sokáig maradandó ízréteg jön létre a nyelven, és eltart egy darabig amíg elmúlik. Előfordulhat hogy több ilyen réteg is van nyelvünkön egyszerre, ha nem hagytunk elegendő időt a letisztuláshoz. Ami még kellemetlenebb, ha egy dohányt túl magas hőfokon szívtunk, vagy túl édes, sós, keserű vagy savanyú volt, sokkal több idő kell míg nyelvünk rendbejön. Ezért nem túl jó ötlet dohánytesztelésbe fogni egy szétdohányzott nap vége felé.

Ami a teszter elvárásait illeti, igen nagy a differenciálódás aszerint hogy milyen típusú dohányokat kedvel illetve milyen típusú dohányokat ismer. Borbírálatnál (amatőr szinten) gyakran előfordul hogy az egekig magasztalnak némely borokat, de leginkább borászokat és pincészeteket, sznobizmusból. Vaktesztnél persze később kiderül hogy jelentéktelen nevű, jobbára ismeretlen pincészetből származó bor esetleg jobb értékelést kaphat mint az agyonsztárolt nemes italok. Ilyenkor persze mindenki csodálkozik, hogy is lehetséges ez, legtöbben tanulunk belőle, egyesek talán csalódnak is kicsit.

Pipadohányoknál, ha a kóstoló előzetes információkkal rendelkezik afelől hogy a dohány milyen fantasztikusan jól megkomponált, kitűnő és limitált kézi keverék egy blenderművésztől, agya hozzáidomíthatja érzékeit az elvárásaihoz. Ráadásul ha egy gyönyörűen megmunkált Eltang vagy Chonowitsch mesterpipából kóstolunk (vagy méginkább a legkedvencebb pipánkból), a pipa mint kiválóan funkcionáló eszköz élménye jelentősen belejavít az összhatásba és egyoldalúan javíthatja a dohány eredményeit. Az esztétikai élmény bizonyosan felerősíti a dohány jó tulajdonságait, ezért szeretne magának mindenki szép kidolgozású, tökéletes erezetű, értékes pipát, hogy jobban essen vele a pipázás, finomabb legyen a dohány. Bár pipát gyűjteni jó dolog, ezt a faktort dohányelemzésnél szintén figyelembe kellene venni.

A hangulat szintén befolyásolja a dohánykóstolást. Rossz hangulatban a pipafű negatív tulajdonságai felerősödnek, és ellenkezőleg, feldobott hangulatban egy (akár mégoly fontos és szembeötlő) negatív tapasztalat elenyészőnek tűnhet az általános benyomáshoz képest. Sőt, ha a kóstoláshoz származó minta a dohánymanufaktúrából származó személyes ajándék, esetleg kedvenc kereskedőnktől kaptuk, az ajándékozás miatt érzett öröm szintén javíthat a dohány megítélésében. Profi borbíráló szakemberek különösen érzékenyen ügyelnek hogy ilyen esetekben is megőrizzék objektivitásukat.

Ha valaki nem kedvel egyes dohánytípusokat, képesnek kell lennie arra hogy lemondjon értékelésükről amíg meg nem változik az ízlése. A szószos dohányok témakörét egyesek inkább a kezdő pipásokra bízzák, hiszen ott nem a dohány milyensége és minősége a domináns élmény hanem a különböző természetes avagy mesterséges kemikáliákkal alkotott ízhatás összessége. Utóbbi esetben a dohány az utólagosan hozzáadott ízek puszta hordozóanyagaként igen alacsony létnivóra süllyed, és ezt sokszor minősége is tükrözi. Felül lehet emelkedni a preferenciák hatáskörén, de kérdéses hogy egy mégoly széleskörű tapasztalatokkal rendelkező pipás objektív képet tud-e alkotni olyan dohányról amit egyáltalán nem kedvel. Személy szerint a pipában a dohányzást szeretem, ahhoz pedig dohány kell. A szószolás másik kedves örömöm, de ez most nem tartozik ide. :-)

Eddigre már gondolom mindannyiunk számára világossá vált hogy pipadohány-elemzésben a pontosság és az objektivitás szinte lehetetlen. Ugyanakkor, ismerve és észben tartva a változók hatását, legalább közelítő eredményeket lehet elérni. Pozitív példaként alkalmazhatóak a borbírálat szakkifejezéseinek analógiái a dohányok karakterisztikájának meghatározására. Kategorizálható tulajdonságokra van szükség, például komplexitás, finesz, nikotintartalom, az aromásítás léte vagy mértéke, gazdagság, lágyság, csípés, egyensúly, fűszeresség, savanyúság, édesség, kesernyésség, sóíz, földíz, füstkrémesség, ízmélység satöbbi. Sokat segít ha hasonlatokkal próbáljuk leírni érzéseinket, de lehetőleg olyan hasonlatokkal éljünk amik eléggé közismertek, hiába éreznénk kiváló hasonlatnak az xyz-blend illatát a finn mocsárbogyó-likőrhöz, ha ezt az ízt mások nem ismerik még vesztünkre a sznobizmus vádjával is illethetnek.

Leírandó az égési tulajdonság harmadonként, rágyújtási tapasztalatokkal, a csúcs- és a mélypont ideje és milyensége, csakúgy mint a tesztelésre használt pipa vagy jobb esetben pipák tulajdonságai. Mindezek csupán javaslatok, a teljesség igénye nélkül, minden dohánykóstoló alkothat külön kategóriát is ha fontos vagy kiemelendő dohánytulajdonságra talál.

Dohányokat kóstolni a fentiek szerint talán sokkal nehezebb feladat és nagyobb kihívás mint bort bírálni. Ugyanakkor szembeötlő az az örömteli tény, hogy a pipa és a dohány egysége elválaszthatatlan egymástól, így a dohányzás élménye is elválaszthatatlan a pipától. Eképpen ha a dohány és a pipa is kiváló minőségű, és a pipás ízlésének mindkettő kedves, úgy a pipázás bizonyulhat az élet egyik kellemesebb szórakozásának. Sok örömöt kívánok ezért a dohányok felfedezéséhez és jó egészséget minden pipásnak!

Shai Hulud